Amerikai ügyvédek hallgatják meg Csatáry Lászlót

MTI/Index

Magyarországra utaznak júniusban a MÁV ellen az Egyesült Államokban 2010 végén indult holokausztperben érintett ügyvédek, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróságon tanúként meghallgassák Csatáry Lászlót - tudta meg pénteken a Magyar Nemzet Charles Faxtól, a felpereseket képviselő ügyvédtől.

A Magyar Nemzet emlékeztet arra, hogy a jogász még 2010 októberében nyújtott be keresetet Washingtonban a magyar állam, illetve a MÁV és a Rail Cargo Hungaria - a MÁV Cargo jogutódja - ellen több mint 300 holokauszttúlélő és áldozat hozzátartozójának nevében. Fax azzal vádolta az állami intézményeket, hogy a második világháború idején együttműködtek a nácikkal a zsidók kiirtásában, ezért irreális összeget, 1773 milliárd forintot követelt a magyar államtól. Ahogy arról annak idején mi is írtunk, az igény számos sebből vérzik, és a holokauszt elismert kutatói is rossz tákolmánynak tartják.

A tanúmeghallgatást kezdeményező ügyvéd szerint több jelentés is alátámasztja, hogy Csatáry László kulcsszerepet játszott a deportálások megszervezésében, és személyesen is részt vett az emberek vonatokra történő felpakolásában - írja a Magyar Nemzet. A jelenleg 97 éves Csatáry kezdettől fogva tagadja a zsidók meggyilkolásában való bűnrészességét, mert szerinte egy fekete egyenruhás névrokonával keverik össze. Ennek ellenére Szlovákiából bármikor várható az egykori kassai rendőrparancsnok kiadatási kérelme, mivel a ott – az 1948-as népbírósági ítéletet megváltoztatva – márciusban életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték őt 15 ezer zsidó deportálásában játszott kulcsszerepe miatt.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59