Húszéves nevelőapja verhette halálra a kilenc hónapos kisbabát

Előzetes letartóztatásba került az a 20 éves sarkadi férfi, aki a vélhetően bántalmazásba belehalt 9 hónapos sarkadi kisbaba nevelőapja volt. A Békés megyei online lap, a beol.hu azt írja: P. Zoltánt halált okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd a rendőrség kezdeményezésére pénteken előzetesbe is került a férfi.

A lap beszámol arról is: a családban öt gyermeket neveltek, közülük egy kétéves gyerek combcsonttöréssel szintén kórházban van. A nyomozás adatai szerint ezek a sérülések is bántalmazások miatt következtek be. A rendőrség gyanúja szerint a családban élő 7 éves kisfiút is bántalmazta P. Zoltán, aki védekezésre képtelen személy elleni könnyű és súlyos testi sértés miatt is kihallgattak.

A rendőrség emellett intézkedett arró, hogy a család nevelése alatt álló négy gyermeket kivonják a gondozásuk alól, és nevelőszülőknél helyezték el őket. Az édesanyát, a 25 éves R. Ibolyát is kihallgatták könnyű testi sértés gyanújával, ő szabadlábon védekezik.

A 9 hónapos csecsemőt szerdáról csütörtökre virradó éjjel szállítottak kórházba, nagyon rossz állapotban, testén külsérelmi nyomok voltak. Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat megállapította, hogy a gyermek halála bántalmazással hozható összefüggésbe.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59