Tagadja a cigánygyilkosságokat a fővádlott

Egy sértetti képviselő nagyjából negyedórás felszólalását nem számítva a cigánygyilkosság-per teljes pénteki tárgyalási napját kitöltötte az elsőrendű vádlott, K. Árpád ügyvédjének a védőbeszéde. Bérdi Zsolt rövid szünetekkel majdnem nyolc órán át beszélt.

A védelem azt a taktikát választotta, hogy kihasználja az ügyet végigkísérő, esetenként egészen súlyos eljárási hibákat, és megpróbálja hiteltelennek nyilváníttatni a K. Árpád ellen szóló bizonyítékokat. Az ügyvéd alibivel nem foglalkozott, nem beszélt arról, szerinte a vád állításaival szemben mi a valóság, csupán azt ismételgette, hogy nincs bizonyíték védence bűnösségére, sőt, még arra sem, hogy egyáltalán jelen lett volna a gyilkosságok helyszínein.

Így az ügyvéd szerint például nem használható védence ellen a dns-bizonyíték, mert szabálytalanul vettek tőle mintát a rendőrök, a szakértői vélemények többsége nem érvényes, mert sokszor elfelejtették a szakértőt figyelmezetni a hamis véleményadás köveketkezményeire, a házkutatáskor talált bizonyítékokat pedig azért nem lehet figyelembe venni, mert törvénytelenül zajlott a házkutatás.

K. Árpád szinte az összes terhére rótt bűncselekményt tagadja, és állítása szerint egyetlen gyilkosságban sem volt szerepe. Csupán a galgagyörki, piricsei és tarnabodi eseményekben ismerte el a részvételét. Ezeknél a támadásoknál nem volt halálos áldozat. A védőbeszéd zárásakor az ügyvéd ennek megfelelően felmentést kért a vádpontok többsége, köztük a legsúlyosabb alól.

Az ügyvéd azt kérte, hogy K. Árpádot csupán lőfegyverrel visszaélésben, valamint 3 rendbeli foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetésben mondja ki bűnösnek a bíróság, és ezért határozott idejű börtönbüntetést szabjon ki számára az ügyész által indítványozott tényleges életfogytiglan helyett. (A  lőfegyver tartására vonatkozó szabályok foglalkozási szabálynak számítanak, így kerülhet képbe ez a fajta bűncselekmény).

Most már nem maradt sok remény arra, hogy a jövő héten ki lehet hirdetni az ítéletet, pedig ez a múlt héten még elképzelhetőnek látszott. Nemcsak Bérdi védőbeszéde volt hosszú, az ügyész vádbeszéde is másfél napon át tartott. A tanácsvezető bíró a pénteki tárgyalás végére úgy döntött, hogy a jövő hétre már korábban beütemezett két tárgyalási nap mellé újabbakat tűz ki. Június 4-ét, 5-t és 7-t jelölte ki, vagyis most azzal lehet számolni, hogy június első hetében születik meg a cigánygyilkosság-per elsőfokú ítélete.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08