Addig járt a benzinkútra, amíg el nem kapták

2013.05.25. 13:33

Lopáson érte tetten a benzinkút alkalmazottja a 42 éves K. Tímeát május 24-én - számol be honlapján a rendőrség. Kiderült, hogy a nő több alkalommal tulajdonított el üdítőt és édességet a shopból

Az asszony aznap 8 óra körüli időben járt először a kúton. Négy darab üdítősüveget rejtett el a táskájában, de a kútkezelő észrevette és visszapakoltatta vele a polcra. Ekkor még nem értesítette a rendőrséget, elengedte Tímeát, aki 11 óra körüli időben visszatért, hogy megtérítse az eddig eltulajdonított termékek árát. Így derült ki, hogy rendszeresen járt a benzinkútra, és mindig elvitt valamit. A biztonsági kamera felvételeit visszanézve a rendőrök megállapították, hogy május 8-án több liternyi kólát tulajdonított el, május 13-án pedig összesen 7 üveg italt, 20 darab csokit, három flakon motorolajat és több zacskó burgonyaszirmot.

A rendőrök K. Tímeát előállították a tatai rendőrkapitányságra, ahol újabb bűncselekmények elkövetésére derült fény. Miközben gyanúsított kihallgatását várta, összetalálkozott T. Ágnessel. Megkérte őt, hogy küldjön egy sms-t párjának. Ebben írja meg, hogy tüntesse el a lakásban található 30 pár cipőt, mert hamarosan házkutatást tartanak náluk a rendőrök. Ágnes megírta az üzenetet, majd kisétálva a kapitányságról szóban is megerősítette korábbi felhívását. A cipőket nem sikerült időben elrejteni, a nyomozók a házkutatás során lefoglaltak 33 pár, több százezer forint értékű cipőt, amiket a gyanúsított 2013 áprilisában tulajdonított el tatai és budapesti üzletekből.

T. Ágnes ellen bűnpártolás miatt büntetőeljárást indítottak, K. Tímea ellen pedig üzletszerűen elkövetett lopás miatt folytatnak eljárást.