Hetvenezerre büntették a dohánymaffiázó képviselőket

Ötvenezer forint pénzbírság kiszabását javasolja Novák Előd jobbikos parlamenti képviselőre Kövér László házelnök – derül ki az Országgyűlés honlapján olvasható irományból. Eszerint Novák kedden az egyik felszólalása közben „kirívóan sértő kifejezést használt”.

A szövegből nem derül ki, hogy Novák mely megszólalását találta sértőnek a házelnök, az MTI szerint azonban a politikus a képviselők kettős állampolgárságáról szóló korábbi kérdőívével kapcsolatban kedden azt mondta: arra egyetlen "szocialista vagy szocionista" képviselőtől sem érkezett válasz, de a kormánypártoktól sem. Erre az ülést vezető Latorcai János azt felelte: ha "tudatosan mondott valamit, akkor óriási probléma van".

Dorosz Dávid és Szabó Rebeka független képviselőkre a keddi, „az Országgyűlés rendjét súlyosan sértő” magatartásuk miatt javasol 70-70 ezer forintos bírságot Kövér László (pdf). Az Országgyűlés akkor fogadta el a trafiktörvény módosítását, a szavazás után Dorosz és Szabó egy „Itt Nemzeti Dohánymaffia működik” feliratú táblát vitt az ülésterem közepére. Az ülést vezető Latorcai János felhívta a figyelmüket, hogy magatartásuk sérti az Országgyűlés tekintélyét, ezért szankcióval sújthatják őket.

Fotó: Járdány Bence / PM

A Párbeszéd Magyarországért (PM) független képviselőire vonatkozó indítványában a házelnök kitért arra is, hogy a korábbinál magasabb összegű pénzbírság kiszabására azért tett javaslatot, mert nem először fordult elő az ehhez hasonló magatartás

A parlament korábban összesen 235 ezer forint pénzbírságot szabott ki a PM másik két képviselőjére, mert egy „Loptok, csaltok hazudtok!” feliratú táblával tiltakoztak az ülésteremben a trafikpályázatok és az információszabadságról szóló törvény módosítása ellen. Karácsony Gergely és Szilágyi Péter vitatja a bírság jogalapját, a büntetést egyelőre nem is fizette be.

A parlament március végén élt először a büntetéskiszabás lehetőségével az országgyűlési törvény január 1-jei hatálybalépése óta. Akkor szintén a házelnök javaslatára a szocialista Szanyi Tibort büntették bruttó 394 ezer forintos tiszteletdíjának harmadára, amiért egy héttel korábban, interpellációja után középső ujjával bemutatott a Jobbik-frakciónak.

Az országgyűlési törvény szerint azokkal a képviselőkkel szemben szabható ki pénzbírság, akik az Országgyűlés tekintélyét vagy valamely személyt, illetve csoportot kirívóan sértő kifejezést használnak. A parlament mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke, Rubovszky György csütörtökön azt javasolta, pénzbírság kiszabása helyett a tiszteletdíját csökkentsék az Országgyűlés tekintélyét sértő képviselőknek.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59