Nem nyitja meg a velencei biennálét Balog Zoltán

A velencei biennále a világ egyik legjelentősebb képzőművészeti eseménye, ám most a minisztérium teljesen távol tartja magát a magyar kiállítástól.

Egyáltalán nem képviseli majd senki az illetékes emberi minisztériumot a velencei biennálén. Az egyik legjelentősebb nemzetközi képzőművészeti eseményt eddig államtitkárok, helyettes-államtitkárok nyitották meg. Idén pedig úgy volt, egyenesen Balog Zoltán miniszter lesz, aki a megnyitó beszédet mondja Velencében.

A szervezők számára a megnyitó előtt néhány nappal derült ki, hogy a miniszter nem fogadta el a felkérést. Információink szerint Balog Zoltán megjelenése a szállás miatt vált kérdésessé, a miniszter ugyanis túl drágának találta Velence árfekvését.

Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója, a biennále irodájának vezetője elmondta, nem hivatalosan ugyan, de pozitív visszajelzést kaptak a minisztertől, így már regisztrálták is őt a résztvevők listáján. A napokban, szintén nem hivatalosan kaptak értesítést arról, hogy Balog mégsem nyitja meg a kiállítást, sőt, a minisztériumot sem képviseli senki. Gulyás hírei szerint a milánói főkonzulnak jut a feladat, hogy megnyissa a magyar kiállítást. A lépés nem csak azért szokatlan, mert az eddigi gyakorlat szerint a megnyitóbeszédet mindig a képzőművészettel valamilyen kapcsolatot ápoló politikus mondta, hanem mert úgy tűnik a minisztérium semmilyen szinten nem vesz részt a jelentős eseményen.

A minisztérium megerősítette, hogy Balog Zoltán nem utazik Velencébe, azt azonban nem tudták megmondani, hogy ennek köze van-e a szállásárakhoz.

Annyi tudható, hogy Gulyás Gábor és a minisztérium viszonya nem problémamentes azóta, hogy a Műcsarnok igazgatója bejelentette, lemond, ha a Művészeti Akadémia megkapja az intézményt. Tudható, hogy a Fekete György nevével fémjelzett akadémiát a kormány minden áron védi, így menesztették például a működésüket a háttérben kritizáló L. Simon László államtitkárt is. A Műcsarnokot a minisztérium végül nem írta az MMA nevére, így maradt Gulyás Gábor az igazgató.

Fel nem robbant bombákat állítunk ki

Asztalos Zsolt:Kilőtték, de nem robbant fel című pályaművét állítja ki Magyaroszág a 2013-as velencei biennálén. A Műcsarnok igazgatója által vezetett zsűri 19 pályamunkából választotta ki a nyertes munkát. A kiállításon az I. világháború óta szerencsésen megtalált különböző bombák, lövedékek, gránátok jelennek meg.  Ezzel emberek életét mentették meg, miközben létük folyamatos fenyegetést jelent, feszültséget kelt. A szürke, félhomályos kiállítótérben 16 monitoron látható lövedékek emlékműként jelennek meg.

Az apszis falán egy videómunka is megjelenik azokról a helyszínekről, ahol fel nem robbant bombákat találtak.


Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59