Újrakezdődik az UD-ügy pere

Kedden kezdődik a Fővárosi Törvényszéken az a megismételt büntetőper, amelyben az ügyészség az UD Zrt.-vel összefüggésben lehallgatási anyagok nyilvánosságra hozása miatt vádolta meg Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati miniszterét, Dávid Ibolyát, az MDF volt elnökét és párttársát, Herényi Károlyt.

Az ügyészség személyes adattal visszaélés, illetve Dávid Ibolya esetében kényszerítés miatt is vádat emelt, ebben az ügy sértettje mások mellett a jelenlegi házelnök, Kövér László és Demeter Ervin volt titkosszolgálati miniszterek, valamint Almássy Kornél volt MDF-es országgyűlési képviselő és az UD Zrt. egyes vezetői.

A vádlottak az eljárás során mindvégig következetesen tagadták bűnösségüket. Tavaly áprilisban első fokon, nem jogerősen a Pesti Központi Kerületi Bíróság mind a négy vádlottat felmentette, ezt a döntést azonban idén a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40