Szakított Gyurcsánnyal az őszödi koronatanú

Tito kutya már nem élt 2006-ban, amikor Szabó Bálint állítólag vigyázott rá Rózsa-Flores lakásán, ahol egyébként sem vigyázhatott, mert a lakást is két évvel korábban eladta a Bolíviában meggyilkolt férfi. A volt menyasszony cáfolja azt is, hogy Szabóval 2006-ban baráti viszonyban lettek volna. Az Index értesülése szerint Szabó Bálint kilépett a Demokratikus Koalícióból.

A 2009-ben Bolíviában meggyilkolt Rózsa-Flores Eduardo volt menyasszonya is cáfolja a mandiner.hu-nak adott interjújában Szabó Bálint, a Heti Válasz által az őszödi kiszivárogtatás koronatanújaként bemutatott férfi történetét. Az Index úgy értesült, Szabó Bálint, aki a héten előbb még csak azt jelentette be, hogy felfüggeszti párttagságát, miután a DK etikai eljárást helyezett kilátásba ellene, kilépett Gyurcsány Ferenc pártjából.

A korábban a Fiatal Baloldal Vas megyei elnökeként tevékenykedő politikus állítása szerint jelen volt, amikor a szocialista párt akkori vezetői közül hárman Eduardo Rózsa-Flores Eötvös utcai lakásában meghallgatták az őszödi beszédről készült felvételt, melyet Rózsa-Flores segítségével szivárogtattak ki. A Fideszt és az MSZP-t is megjárt, most pedig éppen a Demokratikus Koalícióból kizárt Szabó története időbeli képtelenségek miatt rögtön megkérdőjeleződött, azonban most Rózsa-Flores volt menyasszonya is cáfolta azt.

Szászvári Linda is azt állítja, hogy a Heti Válasz múlt heti címlapsztorija nem igaz, hiszen Rózsa-Flores 2006-ra valóban elköltözött abból a lakásból, ahol Szabó a története szerint találkozott vele, és az a kutya is meghalt 2004-ben, akire Szabó állítólag 2006-ban vigyázott. Szászvári mindezt azzal is kiegészíti, hogy az állatot a saját nevelőapja temette el. A volt menyasszony azt is elmondja, bár Rózsa-Flores és Szabó Bálint ismerték egymást korábban, 2006-ra már nem voltak jóban.

Szabó Bálint múlt pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, szerinte Rózsa-Flores volt olyan bölcs, hogy dokumentálta a vezető szocialista politikusokkal való találkozóját, így létezhetnek konkrét bizonyítékok is az ő történetére. Szászvári ezt azonban kizárja: „valamilyen szinten biztos biztosította magát, de szerintem épp nem titkos felvételekkel, hanem eltüntette a bizonyítékokat. Mindig Skype-on kommunikált, letörölte a fontosabb emailjeit, a kukából is kitörölte, sőt még a számítógépét is időről-időre újratelepítette. Pont, hogy nem hagyott nyomot.″ Ugyanakkor azt elismeri, hogy Rózsa-Flores valóban birtokában volt az őszödi beszédnek és valamilyen szerepe volt a kiszivárogtatásban. Ez az információ azonban már régóta publikus.

A Heti Válasz „koronatanúját″ cáfoló interjú további érdekessége, hogy készítője maga is dolgozott a Heti Válasznak. Maga a lap a múlt heti címlapsztorijának hitelességét megkérdőjelező állításokra továbbra sem reagált.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40