Al-Dzsazíra: béna volt a magyar párválasztó

2013.05.29. 20:33

Táncos mulatsággal lendítené fel a magyar állam a születések számát – számol be az al-Dzsazíra riportja az állami párválasztóról. A beszámoló Soltész Miklóst, az EMMI szociális és családügyekért felelős államtitkárát idézi, aki szerint a „zajos diszkók″, melyek egyre népszerűbbek, nem teremtenek megfelelő ismerkedési lehetőséget a fiataloknak, akik többek közt emiatt egyre később alapítanak családot.

Kristina Jovanovski tudósító kiemelte, hogy a budapesti párválasztón főleg középkorúak jelentek meg, bár lassan pár tucat fiatal is megjelent a táncparketten.

Az al-Dzsazíra talált olyan résztvevőt, aki örült a kezdeményezésnek, mivel tapasztalata szerint aki szórakozóhelyeken próbál ismerkedni, azt általában elutasítják. Valószínűleg ő a párválasztó nagy nyertese, mivel egy lány emailcímével a zsebében indult haza vasárnap este.

A cikk emlékeztet, hogy a párválasztóra azért van égető szükség, mert Magyarország lakossága tíz év alatt kétszázezer fővel csökkent, részben a kevés születő gyermek, részben pedig a kivándorlás miatt.

Melegh Attila, a BCE kutatója szerint a párválasztóval a kormány a családdal kapcsolatos attitűdök változását próbálja megállítani, valószínűleg reménytelenül.

A tudósítás arról is beszámol, hogy az alkotmány melegeket kirekesztő család-definíciója ellen tüntető, egymással táncoló rózsaszín boás fiatalembereket a biztonságiak letessékelték a parkettről. Az aktivisták elmondták: „Sokkal jobb lenne, ha politikai nyomás nélkül rendeznének ilyen eseményeket – úgy, hogy szabad és laza közegben ismerkedhessenek fiatalok, nem a média kereszttüzében.″

Az al-Dzsazíra korábban Magyarország a szakadék szélén címmel sugárzott egy 25 perces dokumentumfilmet, melynek készítői cigányellenesnek és xenofóbnak találták Magyarországot. A videóban többek között Németh Zsolt külügyi államtitkár, Konrád György író és Nagy Navarró Balázs újságíró szólal meg.