Gyorsan jöhet az 5. alaptörvény-módosítás

Az Index információi szerint a kormányzat kész arra, hogy újabb alaptörvény-módosítással rendezze le az egyik fontos vitás kérdést az Európai Unióval, ha Brüsszel nem hajlandó engedni az adóügyi kötelezettségszegési eljárás vitájában.

Magyarország ellen az elmúlt években már több mint ötven kötelezettségszegési eljárást indított az EU. A kormány az elmúlt napokban három ügyben küldött válaszlevelet saját jogi álláspontja kifejtésével.

A bíróságok működésével kapcsolatban több eljárás is folyamatban van. A kormány most az bírási ügyek áthelyezését érintő kérdésekre válaszolt. A másik fontos vitatott ügy a különadók kérdése volt, amelyről már tavaly kiderült, hogy Brüsszel szerint nem felel meg az unión belüli elvárásoknak.

Úgy tudjuk, hogy a különadóra vonatkozó levélben a kormány bejelentette, hogy amennyiben az indoklás nem elégíti az uniót, alaptörvény-módosítással erősíti meg az adónem kirovásának jogi alapját.

Forrásaink szerint a kormányzat már fel is készült arra, hogy a parlamenti ciklus hátralévő napjaiban át tudja vinni a módosítást a parlamenten. Az ötödik alaptörvény-módosítást csak akkor lesz elkerülhető, ha Brüsszelben kompromisszumkésznek mutatkoznak, és megelégednek egy alacsonyabb szintű szabályozás ígéretével is.

Magyarországgal szemben a Bruxinfó összesítése szerint jelenleg 54 kötelezettségszegési eljárás van folyamatban. Pontos számot nem tudni arról, hogy a többi tagállam hogyan áll ebben a tekintetben. A többiek tekintetében csak 2011 decemberéből vannak legfrissebb nyilvános adatok, a Bizottság ugyanis az EU-jog alkalmazásáról 2012 novemberében kiadott jelentésében a 2011. decemberi adatokat ismerteti. Annyi biztos, hogy az ötvenes nagyságrenddel Magyarország csak a középmezőnyben van a renitens tagállamok listáján, több ország ugyanis messze túllépte a százas határt is. Kötelezettségszegések tekintetében Olaszország áll az élen135 eljárással (2011), Görögországgal szemben pedig 123 eljárás indult.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59