Megtalálták a pisztolyt és a pénzt Szolnokon

2013.05.29. 19:30

A szolnoki emberölés gyanúsítottjánál megtalálták a gyilkossághoz használt fegyvert, valamint az általa elrabolt pénzt és ékszereket - közölte Szakács László, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőr-főkapitány bűnügyi helyettese. A Hunyadi utcában hétfőn történt bűncselekmény gyanúsítottját, a 49 éves T. Istvánt a Szolnoki Járásbíróság nem sokkal korábban előzetes letartóztatásba helyezte.

A rendőri vezető elmondta: a gyanúsított gépkocsivásárlás ürügyén jutott be a családi házba, ahol pénzt és egyéb értékeket követelt az 52 éves tulajdonostól, majd lelőtte. Az áldozat feleségének sikerült kimenekülnie az épületből, és azonnal segítséget kért a rendőrségtől.

Szakács László a nyomozás részleteiről elmondta: mivel feltehető volt, hogy az elkövetőnek fegyvere van, értesítették a Terrorelhárítási Központ munkatársait is. Az adatgyűjtés alapján két ember került lehetséges elkövetőként a hatóság látókörébe - tette hozzá.

Röviddel a bűncselekmény elkövetése után a rendőrök ellenőriztek egy szolnoki férfit, P. Istvánt akiről rövid időn belül kiderült, nincs köze a bűncselekményhez, és nevének a másik gyanúsítottal való hasonlósága miatt fogták el. A megyei rendőr-főkapitány az irodájában személyesen fogadta az érintettet, és tájékoztatta, miért került sor az intézkedésre. A férfi - akinek családi neve csak egy betűvel tér el T. Istvánétól - a főkapitány által elmondottakat tudomásul vette, elfogadta.

Szabó Zoltán alezredes, a Szolnoki Rendőrkapitányság megbízott vezetője a sajtótájékoztatón cáfolta azokat a médiában megjelent állításokat, hogy az ellenőrzött férfi családtagjait vegzálták, illetve előállították volna. Mint mondta, személyesen és telefonon kérték meg őket, hogy menjenek be a szolnoki kapitányságra. A kérésnek önként eleget tettek, semmilyen akadályoztatást, egészségügyi problémát nem jeleztek a hatóságnak, a rendőrségen csaknem másfél órát tartózkodtak.

A másik férfit, a gyilkosság feltételezett elkövetőjét a bűncselekmény bejelentésétől számított három órán belül azonosították, ellene azonnal elfogató parancsot adtak ki. Miközben jelentős erőkkel folyt a felkutatása, egy, a megyei főkapitányság állományába tartozó, szolgálaton kívüli rendőr vette észre őt Szolnok belvárosában, és azonnal értesítette kollégáit.

A főtörzsőrmester helyzetfelismerésének és a környéken tartózkodó állampolgárok jelzéseinek köszönhetően a szolnoki rendőrök a gépkocsival, majd gyalogosan menekülő elkövetőt a szolnoki Szent István téren elfogták. Az elrabolt pénzt és ékszereket egy fegyverrel együtt a férfi bérelt gépjárművében találták meg.