Szilvásy: Semmi közöm az őszödi beszédhez

Határozottan tagadta Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztere, hogy ő adott volna utasítást 2006-ban az őszödi beszéd kiszivárogtatására - írja a Magyar Hírlap.

A volt titokminiszter a lapnak azt mondta: valótlanság, hogy bármilyen köze lenne az őszödi beszéd nyilvánosságra kerüléséhez, sem a titkosszolgálatokat, sem mást nem használt fel semmire, és nem tudja, hogy ki és milyen célból szivárogtatta ki Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő beszédét.

A Magyar Nemzet a héten tette közzé a Portik Tamás és Laborc Sándor találkozója leiratának azon részét, amelyen még a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója egyik beosztottjával beszélget Portik Tamás megérkezése előtt az őszödi beszédről. Az anonimizált leirat azt sugallja a lap szerint, hogy Szilvásy adhatott utasítást egy informatikusnak a beszéd hanganyagának eljuttatására egy T. Gy. monogramú férfinak.

A beszélgetés során a titkosszolgálati alkalmazott azt is megemlíti, hogy a volt titokminiszter tanácsadóinak ötlete volt a szöveg nyilvánosságra hozatala, mert megítélésük szerint a nagy hatású beszéd az önkormányzati választások előtt jól jöhetett volna a szocialista pártnak.

Szilvásy a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy ez a verzió már korábban is felmerült, ennek ellenére semmi köze az ügyhöz. Hozzátette ugyanakkor, hogy ettől függetlenül a leiratban szereplő személyek még beszélgethettek erről a kérdésről.

A kiszivárogtatás 2006-2009-ig végigkísérte az életét, Demeter Ervin minden két hétben megkérdezte, hol tart a vizsgálat - fogalmazott Szilvásy. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet, hogy az NBH nem nyomozó szerv, tehát nincs feljogosítva arra, hogy egy pártrendezvényen elhangzott beszéd kiszivárgásának hátterét feltárja, csak arra volt felhatalmazása, hogy megvizsgálja, egy olyan védett objektum, mint a balatonőszödi kormányüdülő, lehallgatható-e, külső támadás, illetéktelen behatolás érheti-e.

Amíg miniszteri pozícióban volt, egyértelműen kizárták ezt a variációt. Az, hogy belülről ki szivárogtatta ki, már nem az NBH kompetenciája - közölte Szilvásy, aki szerint a kormánypártok a haszonélvezői annak, hogy a kérdés most is napirenden van.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08