A Belügyminisztérium mindent visz

A kormányzati tanácsadással és kutatói munkával megbízott Századvég szerint a Belügyminisztérium az Orbán-kormány legismertebb tárcája. A Pintér Sándor vezette szervezet megítélése a kormány teljesítményénél is sokkal jobb.

A közel 5 milliárdos állami kerettel rendelkező Századvég szakpolitikai közvélemény-kutatást készített a Belügyminisztérium megrendelésére. A belső használtra szánt kutatások eddig nem kerültek a nyilvánosság elé.

Fotó: Soós Lajos / MTI

Az Index most megszerezte a cég május közepén felvett felmérésének összefoglalóját, amelyet 810 fős, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt népességi mintán készítettek. A kutatás fő célkitűzése az volt, hogy képet adjon a BM tevékenységének általános megítéléséről.

A kutatásból kiderül, hogy az Orbán-kormány minisztériumai közül a Belügyminisztériumot ismerik a legtöbben. A megkérdezettek 72 százaléka magától fel tudta idézni a tárca nevét, ami nagy eredmény annak fényében, hogy a többi tárca ismertsége messze elmarad ettől a szinttől.

Az 50 százalékot csak a külügy érte el, de például a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium már csak 27, az NGM 25, az EMMI pedig csak 18 százalékos ismertségű. A válaszadóknak legkevésbé a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium léte ugrott be, önállóan csak 13 százalék emlékezett rá. Pintér Sándor nevét a megkérdezettek fele tudta fejből. Pintér érdekes módon a baloldali válaszadóknál sokkal jobban bevésődött, mint a kormányoldal támogatóinál: a két oldal között több mint 20 százaléknyi volt az eltérés.

A Századvég szerint a kormány munkáját sokkal jobbnak ítélték most a válaszadók, mint tavaly ősszel, amikor még több mint 50 százalék elégtelenre vagy elégségesre értékelte a teljesítményét. A belügyminisztérium osztályzata viszont tavaly is, és most is messze az átlag fölött volt. A kormány iskolai átlaga 2,8 lett, ami úgy jött ki, hogy a fideszesek 3,7-es osztályzatával szemben 2-es körüli értékelés érkezett az ellenzéki párt támogatóitól. Legrosszabb jegyet,1,8-as átlagot az MSZP-sek adták a kormánynak, a BM viszont 3-as átlagot kapott.

A Századvég szerint a rendőrség munkáját általánosságban még a minisztériuménál is jobbra értékelték az állampolgárok: 40 százalékuk négyest vagy ötöst adott a szervezet teljesítményére, és csak mintegy 20 százalék húzta le egyes, vagy kettes jeggyel. A rendőrök 3,2-es átlagában a jobbikos tábor volt a legnagyobb visszahúzó erő, ott csak 2,6 lett a rendőrök osztályzata.

A belügy a hozzátartozó feladatkörök ellátásának megítélésében nagyjából tartotta azt a szintet, amit 2012 októberében is mért a Századvég. Érzékelhető romlás csupán a katasztrófavédelem területén látszott: most majd 10 százalékkal többen osztályozták egyes-kettesre a BM-et. Bár az is kiderült, hogy hókáosz ide vagy oda, az emberek ezt a politikától távolálló, és viszonylag tisztán megítélhető kérdést sem tudják elkülöníteni pártállásuktól. Míg a baloldali válaszadók között viszonylag kiegyensúlyozott a vélemény, harmaduk szerint romlott, harmaduk szerint javult a katasztrófavédelem munkája 2010 óta, a jobboldaliak elsöprő többsége, majd 70 százaléka szerint egyértelmű a javulás.

A rendkívüli hóhelyzet kezeléséről is a Századvégnél készült felmérés még márciusban. Az akkori gyorsjelentés, amit csak egy parlamenti kérdés nyomán április végén vált olvashatóvá, azt mutatta, hogy a megkérdezettek 53 százaléka inkább elégedett, 44 pedig inkább elégedetlen volt a katasztrófavédelemmel.

A rendőrség munkáját hat különféle szempontból is megvizsgálta a kutatás, és gyakorlatilag minden területen javulást regisztrált. A Századvég szerint a 2012-es előző vizsgálat óta különösen látványos a pozitív eltolódás a rendőri felkészültség, a korrupció elleni fellépés, az eredményesség, és a feddhetetlenség területén.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40