Elsiratta a marháit a bábonyi gazda

Nem nyert a földpályázaton, és a legelőit is elveszítette a bábonymegyeri Gál Ferenc. A férfi egyike annak a két gazdálkodónak, akik márciusban földfoglaló demonstrációval tiltakoztak az ellen, hogy egy, a területet parlagon hagyó helyi nagybirtokos nyerte el az általuk használt föld bérleti jogát.

Gál a 22-ből 13 marhát kényszerült eladni, hogy biztosítsa a túlélést - számol be a szomorú történetről a sonline.hu. "A nyomott árakhoz képest, meg ahhoz, hogy senki sem akar tehenet venni, nem panaszkodhatok arra, amennyit kaptam értük – mondta Gál, amikor valamennyire sikerült összeszednie magát. – Sok földpályázat-nyertesnek nincsenek állatai, érdekes, még sincs különösebb érdeklődés a tehenek iránt."

A lap Ágh Jánost, a nyertes földbirtokost is megkereste, mivel nemcsak ő, de a vendéglátásban dolgozó családtagjai is nyertek a földpályázaton: a család a környéken meghirdetett 600 hektárból a férfi szerint 380-at nyert el. "Sok ez? Nem sok, a több ezer állathoz képest, márpedig ha valami, ez számít az elbírálásnál. Az összes bérelt földet műveljük, azt a 80 hektáros területet, amit Horváthék mutogatnak, hogy parlagon hever az út mentén, ugaroltatjuk és trágyát hordunk rá, mert legelőnek szánjuk. Nagyon sok takarmány kell a rengeteg állatnak, annyira sok, hogy arra a 400 hektárra is pályázni fogok, amit még nem hirdettek meg haszonbérletbe."

"Eddig mindig azt mondtam, hogy mindenkinek kell egy falat kenyér. De már kezdem elveszíteni a türelmem  – fogalmazott Ágh. – Bármilyen érdekes, sajnálom Gálékat, a jószágokat még jobban. Én még arra is hajlandó lettem volna, hogy ha kérik, akár még állatokat is adtam volna  nekik, vagy megengedtem volna, hogy a földemre hajtsák a jószágaikat. De ehhez ezt a pályázatosdit nem így kellett volna intézni. Előtte nem kerestek meg, nem akartak velem szóba állni, e helyett feljelentgetnek, akasztófáznak, lejáratnak a médiában. Így pedig nem megy. Nem foglalkozom velük, akad nekünk dolgunk elég, ezerötszáz birka ellik, műveljük a földeket..."

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59