Két nap alatt két nagy fogás Zalában

Összesen negyven, egyelőre tisztázatlan eredetű és értékű festményt és ikont foglaltak le a zalai rendőrök a napokban két autó utasaitól az M70-es autóúton.

Egy szerb és egy olasz autót ellenőriztek egymástól függetlenül, egy napon belül.

A szerb kocsit pénteken állították meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járőrei. Két szerb férfi és egy magyar nő ült benne, a csomagtartóban négy festményt, huszonhárom ikont és egy képkeretet találtak. A magyar nő azt mondta, hogy budapesti lakásából származnak a műalkotások, és ezeket a ljubljanai piacra vitték volna.

A fára festett, orosz és balkáni ikonok, valamint a 19-20. századból származó festmények értéke szakértői vélemény szerint másfél millió forint. Ezek a kulturális javak körébe tartozó alkotások, csak engedéllyel vihették volna ki azokat az országból, de ilyen papírjuk nem volt.

Másnap

Másnap ugyanazon a helyszínen a Zala megyei rendőrök állítottak meg egy olasz autót, amelyben két, budapesti lakhellyel rendelkező olasz férfi utazott. A csomagtartóban tizenhárom festmény lapult, de ezekre nem volt kiviteli engedélyük.

Az olaszok azt állították, hogy budapesti lakásukból vitték volna Olaszországba a festményeket. Az esetenként több száz évesre becsült alkotások egy része a lakásban volt, amikor megvásárolták, más darabokat pedig piacokon vették, derült ki a vallomásokból.

A festmények értékét az elsőként felkért szakértő nem akarta megbecsülni, ugyanis alaposabb vizsgálatra szorul, hogy az alkotások eredetiek-e. Ha az újabb szakértői vizsgálat azt állapítja meg, hogy a festmények, köztük az Egry József aláírásával ellátott Badacsony című mű  valódi, akkor darabonként több tízmillió forint is lehet az értékük.

Még tisztázniuk kell, hogy a lefoglalt festmények és ikonok bármelyike körözés alatt áll-e. Arról sem rendelkeznek még információval, hogy a Budapesten egy magánházból eltűnt több száz festmény bármelyike lehet-e a lefoglalt műtárgyak között.

A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40