Helyben hagyták a "botrányos" rezsiítéletet

2013.05.30. 07:49

A Népszabadság értesülései szerint az E.ON és a Főgáz is győzött másodfokon az energiahivatallal szemben az energiadíj-határozatok miatt indított eljárásban, mindez azonban nem befolyásolja a tarifákat. A lap úgy tudja, a bíróság másodfokon is a Főgáznak adott igazat abban a persorozatban, amit az energiaszolgáltatók indítottak a Magyar Energia Hivatal év eleji energiadíj-határozatai ellen.

Év eleji döntésével a kormány 10 százalékkal csökkentette a lakossági energiaszolgáltatás tarifáit – ez volt a rezsicsökkentés első köre – a lépés miatt azonban a szolgáltatók bírósághoz fordultak, és első fokon nyertek is. Ezt a döntést a parlamentben márciusban Orbán Viktor botrányosnak nevezte, majd a kormánytöbbség rendeletalkotási joggal ruházta fel az energiahivatalt.

A díjakról a Fővárosi Törvényszék döntése értelmében egy következő eljárásban kell az – új nevén – Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak (MEKH) döntenie. Az azóta született törvények alapján azonban már nem határozati, hanem rendeleti formában. (A rendeletet nem kell adatokkal alátámasztania, és azt a bíróságon sem lehet már megtámadni.) A vesztes elsőfokú per után hozott törvények értelmében az új árak kihirdetéséig a jelenlegiek maradnak érvényben.

A lap ismeretei szerint hasonló ítélet született május 22-én az E.ON gázszolgáltatói által indított hasonló perforduló során is. Szerdán a Főgáz mellett az áttételesen magyar magántulajdonú Magáz keresetének is hasonlóképpen helyt adtak. Mivel a Tigáz a kormányfő parlamenti felszólalását követő elsőfokú tárgyalásán visszalépett a keresettől, már csak a GDF Suez másodfokú perfordulója van hátra, amely szakértők szerint hasonló végkimenetelű lehet – írja a Népszabadság.

A perek megtörténtéről szóló információt Horváth Andrea, a MEKH kommunikációs munkatársa megerősítette a lapnak, de az ítéletek tartalmáról azok írásos kézhezvétele előtt nem kívánt nyilatkozni, ahogy a többi érintett sem.