85 millió forint nem létező külföldi lovakért

Két férfi, lókereskedőnek kiadva magát, 85 millió forintot csalt ki egy szarvasi nőtől. Az elkövetők további négy embert is átvertek.

Az eddigi információk alapján a szarvasi R. Béla és az öcsödi K. Gábor az elmúlt években lovak külföldi értékesítésével és az abból származó busás haszon ígéretével csalt ki 85 millió forintot egy szarvasi nőtől.

A sértettől első alkalommal, 2012 tavaszán 2,2 millió forintot kértek. Ezt követően a két elkövető a lovakkal kapcsolatos egyéb költségekre és lovak vásárlására hivatkozva egyre több pénz átadását követelte. Ezt azzal indokolták, hogy ha a sértett nem ad több pénzt, akkor elveszíti korábban befektetett pénzét is.

A nyomozás jelenlegi állása szerint a csalók hasonló módszerekkel további négy embert tévesztettek meg, akiktől 1 és 20 millió forint közötti összeget csaltak ki. Az így összegyűjtött pénz összege meghaladja a 100 millió forintot, és a rendőrség feltételezi, hogy vannak még további károsultak is.

A szarvasi rendőrkapitányság a két férfit kedden hallgatta ki csalás megalapozott gyanúja miatt. Jelenleg előzetes letartóztatásban vannak.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59