Alvállalkozója lőtte le a szolnoki D. Tibort

2013.05.31. 08:18

A Bors szerint többmilliós tartozás állhat a keddi szolnoki gyilkosság hátterében. T. István alvállalkozója volt D. Tibornak, aki nem fizetett.

Védencem számtalanszor hiába kérlelte D. Tibort, hogy adja meg neki a tartozást. Összeomlott, amikor hajléktalanná vált az unokájával együtt. Esetében nem egy elvetemült gazfickó előre eltervezett akciójáról, jóval inkább egy szerencsétlen emberi sorsról beszélhetünk

– mondta a lapnak a gyanúsított ügyvédje, Vidéki László.

A 49 éves férfi 2010-ig polgárőrként szolgált, az egyesület jogásza csak jókat tud mondani róla.

Imádta a gyermekeit, rendesen nevelte, taníttatta őket. Három éve családjával elköltözött Szolnokról

– mondta Hanga Valéria.

A gyilkosság kedden délelőtt történt D. Tibor Hunyadi utcai lakásában. A felesége is otthon volt, ő el tudott menekülni, a közeli hivatalban kért segítséget.

A szoljon.hu szerint T. autóvásárlás ürügyén jutott be a vállalkozó lakásába.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport