Kirúgások a Miskolci Egyetemen

47 közalkalmazott elbocsátásáról döntött a Miskolci Egyetem szenátusának május 30-i ülése. A kirúgott egyetemi foglalkoztatottak „döntő többségében az oktató-kutató munkát segítő és egyéb munkakörökben” dolgoztak – áll az egyetem által kiadott közleményben.

Az elbocsátásokat az tette elkerülhetetlenné, hogy a 2012-es összeghez viszonyítva idén radikálisan csökkent az állam által biztosított fenntartói támogatás. Az intézménynek emiatt 1,7 milliárd forintot, „öt havi állami támogatásos bért” kell kigazdálkodnia. Miután „a működési költségvetése 75 százaléka bér és járulék”, a maradék kevesebb mint 25 százalék pedig működési költségekre fordítható, ezért – a Budapesti Corvinus Egyetemhez és az ELTE Bölcsészkarához hasonlóan – a miskolci intézmény is elsősorban a béreken tudja megspórolni a hiányzó összeget.

A Miskolci Egyetemnek több mint 1300 közalkalmazottja van. Az intézmény belső életét ismerő forrásunk szerint az egyetem ara törekedett, hogy az elbocsátások az egyetemi hierarchia különböző szintjei között megosztva, kiegyensúlyozottan történjenek. Úgy tudjuk, ennek a törekvésnek a jegyében például dékánhelyettesi pozíció is megszűnik az intézményben.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34