Lajos, Patrícia
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Rablót fogott egy szolgálaton kívüli rendőr

2013.06.01. 11:33

Szolgálaton kívüli rendőr fogott el Nagykanizsán egy rablót, aki korábban a földre lökött egy nőt, hogy a táskáját megszerezze – közölte honlapján szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Az elkövetőt elfogó rendőr elmondta: a férfi őt is próbálta megütni. A gyanúsított csütörtök délután a Rózsa utcában támadt rá az 51 éves nőre. Földre lökte áldozatát, belerúgott, majd kitépte kezéből a táskáját.

A bűncselekménynek szemtanúja volt a nagykanizsai rendőrkapitányság egyik szabadnapos nyomozója, aki szolgálatba helyezte magát, és a nő segítségére sietett. A rendőr és a gyanúsított között dulakodás alakult ki, az elkövető megpróbált elmenekülni, de a nyomozó a közben megérkező járőrökkel megfékezte őt.

Mihóczi Zsolt, a tettest elfogó nyomozó elmondta: meghallotta, hogy segítségért kiabál egy földön fekvő, vérző fejű nő, akinek éppen egy fiatal pár próbál segíteni. A láthatóan ittas tettes eközben már eldobta a táskát, és el akart menekülni. Mihóczi utolérte, de a tettes nem akart engedelmeskedni.

A gyanúsított megpróbálta megütni a nyomozót, aki ezért a földre teperte őt, amíg a helyszínre hívott járőrök meg nem érkeztek. A 49 éves G. Józsefet őrizetbe vették, és rablás miatt indítottak eljárást ellene.

Farkas Boglárka, a nagykanizsai rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője az MTI kérdésére közölte: a hajléktalan gyanúsítottnak kisebb súlyú bűncselekmények miatt volt már dolga a hatóságokkal. A férfinak a rabláson kívül hivatalos személy elleni erőszak miatt is felelnie kell.