Mától nem közlekedik orosz metrószerelvény a piros vonalán

2013.06.04. 11:42 Módosítva: 2013.06.04. 11:43

Forgalomba helyezték az utolsó, 22. Metropolis metrószerelvényt, ezzel pedig befejeződött a flottacsere a M2-es metróvonalon, írja közleményében a BKK.

A BKK szerint a metrókocsik cseréje Budapest eddigi legjelentősebb projektje, amely 65 milliárd forintba került. Ma, azaz kedden az utolsó, M2-es vonalra gyártott új metrószerelvényt is forgalomba állították.

Június 4-én a régi, orosz gyártmányú metrószerelvények végleg búcsút vesznek a Budapest kelet-nyugati ütőerének számító M2-es metróvonaltól, ezt követően pedig kizárólag az Alstom által gyártott új, korszerű Metropolis típusú szerelvényekkel utazhatnak a budapesti lakosok.

Ilyenek voltunk

Az M2-es metróvonalon először 1970-ben, a teljes hosszon pedig 1972-ben indult el az utasforgalom a kezdetekben 3 kocsiból álló metrószerelvényekkel, amelyeket a Mityisinszkij Metrovagonmas gyártott. Az orosz gyártó által gyártott metrókocsik az EV típusjelet kapták, amiben az „E” az európai nyomtávra készült változatot, míg a „V” index a Vengrija (Magyarország) szó rövidítése. A járművek 43 év alatt megközelítőleg 2 milliárd kilométert, vagyis a Föld - Nap távolság 14-szeresének megfelelő utat tettek meg és megközelítőleg 7 milliárd alkalommal szállítottak utasokat.

Budapest Főváros Önkormányzata 110 Metropolis metrókocsit vásárolt az Alstom-tól az M2-es metróvonalra, valamint további 60-at az átadás előtt álló M4-es metróvonalra. Az M2-es vonal első új metrószerelvénye 2012. szeptember 7-én állt forgalomba, majd havonta 2-3 új metrószerelvény váltotta le a koros és jelentős karbantartást igénylő orosz gyártmányú metrókocsikat.

Az első, közel 100 méter hosszú, 5 légkondicionált kocsiból álló metrószerelvény forgalomba állása óta az Alstom által az M2-es vonalra gyártott metrók 750.000 kilométert futottak, és eddig több mint 170 millió fős utasszámot regisztráltak rajtuk.

A GFK közvéleménykutató készített felmérést is, hogy mennyire elégedettek a budapestiek az új metrókocsikkal. A felmérésből kiderül, hogy az utasok 97%-a szerint a szerelvények egyik legelőnyösebb tulajdonsága a babakocsik és mozgáskorlátozottak számára kialakított hely. A megkérdezettek 93%-a gondolja előnyösnek az új metrók csendes üzemelését, és 90%-ának tetszik a szerelvények esztétikus külleme és tágas belső kialakítása.  A középen elhelyezett, háromosztatú kapaszkodók az utasok 70%-ának nyerte el tetszését, míg a metrózók 69%-a szerint kényelmesek és jó elosztásúak az ülések. Összességében tehát 10-ből 9 utas elégedett az új metrószerelvényekkel.