Matolcsy György kiűzi a taurint az országból

2013.06.05. 00:29 Módosítva: 2013.06.05. 06:13
Nincs többé energiaital Magyarországon, ha taurint akar, át kell lépnie a határt. Megnéztük, milyen trükkökkel játszották ki a csipszadót a cégek, és mit kell innia, ha ennek ellenére ébren szeretne maradni. Bónusz: felfedeztünk néhány múltból visszamaradt taurinos italt a boltokban.

Újra miénk a vasfüggönnyel együtt eltűnő élmény, amikor a határon átérve zöldebb lesz a fű, és buja élményekkel kecsegtetnek a boltok. Az energiaitalnak szánt üdítőben ott kinn például taurin van, pezseg tőle a vérünk, és úgy tűnik, magunk felelünk a sorsunkért, nem pedig kockafejű pártfunkcionáriusok.

Érdekes, hogy a kiszabadulásnak ez a tutti-frutti ízű élménye most kevesek számára ismert, az energiaitalok, ahogy azokat energiaitalként megismertük, még tavaly eltűntek Magyarországról. A 2012-ben bevezetett csipszadó miatt ugyanis már egyetlen cégnek sem éri meg valódi energiaitalt árulni.

A nagyáruházak teljes energiaital-felhozatalát átböngészve döbbentünk rá: nincs többé energiaital Magyarországon. A termékek egy részében koffein van ugyan, de taurin semmi, ami nélkül olyan ez a termék, mint a Sas-kabaré Sas József távollétében.

A sztori nem friss, viszont mivel a boltokban vásárolni szeretünk, nem pedig apró betűs feliratokat böngészni, a tény nem közismert.

Az energiaital-függők a placebótól pörögnek

A jelenség meglepte a a szerkesztőségünkben és környékén felülreprezentált taurinistákat is. Az energiaitalok hatását firtatva kiderült, hogy a legtöbb napi fogyasztó számára sem tűnt fel, hogy már nem azt a terméket fogyasztják, mint amit évekkel ezelőtt megszerettek.

Kata az íróasztalának felét beborító energiaitalos dobozok takarásában így írta le fogyasztási szokásait. „Négy éve minden reggel éhgyomorra megiszom egy energiaitalt. Jobb napokon megállok ennél az egynél, és utána már csak kávézok, rosszabb napokon délután veszek még egyet. Az utóbbi időben a reggeli adag már egyáltalán nem pörget fel, csak arra elég, hogy el tudjak kezdeni működni. Ezt annak tudtam be, hogy kemény munkával hozzászoktattam a szervezetemet.”

A műfaj másik virtuóza, Szily Cink László így írt: „Én vagyok az ideális vaktesztelő, mivel, magam sem értem hogyan, de pont az a hír esett ki az elmúlt egy év terméséből, hogy a magyar energiaitalokban nincs taurin. És így semmi sem változott: ugyanúgy megkapom a miniszívrohamot a második kis kortytól, úgyanúgy érzem a mellkasnyomást a harmadik félliteres doboznál.”

A gazdaság-rovat virtuóz gitárosa, Jenei Miklós a klasszikus fogyasztói profilt vázolta fel: „A reggeli kávémat nem váltja le, de délután három körül azért lecsúszik kávé helyett, vagy mellett, éjszakai pörgéshez is alap az energiaital.”

Attila sem működne a napi taurin nélkül: „Én naponta iszom, van, hogy többet is. A hatás megvan. A Red Bullról már régen leszoktam, ellenben valószínűleg már a teljes magyar energiatal-portfóliót megkóstoltam.”

Vera csak akkor nyúl a taurin után, ha tényleg szüksége van energiára. „Funkcionálisan fogyasztom, most például edzés miatt, máskor bulizáskor.”

Egy közepesen erős kávé

Tizennégy különböző "energiaitalt" vásároltunk, de nem azért, hogy megkóstoljuk azokat, hanem hogy áttanulmányozzuk az összetevőket. A legtöbb terméknél a cég, azért, hogy kikerülje a kormány által egészségvédelmi indokkal kirótt adót, egyszerűen kivonta a taurint az italból, de minden más maradt a régiben. Az „energiaitalok” jó részében a 32 mg/100 ml koffein biztosítja a pörgetőhatást. Ez önmagában a kávézás élményét adja. Az energiaital hatásának lényege ugyanis, hogy a koffeintől felgyorsuló szervezet a taurin hatására több cukrot képes felvenni, azaz több energiához is jut.

A cégek egy dolgot ugyanakkor változás nélkül hagytak: a 18 éven aluliaknak és terhes anyáknak szóló figyelmeztetést, ami nyilvánvalóan a figyelemelterelést szolgálja, hiszen ennyi koffein egy közepesen erős kávéban van.

Az egészséges energiaitalok három csoportja

- Hagyományos, 32 mg/100 ml koffeines energiaitalok: Red Bull, Hell, Monster, Adrenaline !g Power, Tesco Value, Wild Touch, Hungarian Energy Drink, Burn, XX, XL, Fitt energy, Watt.

- Kólaszerű energiaitalok: Bomba, Watt Natura, Adrenalline

- Emelt koffeines energiaital: Hell Strong

A Red Bull és a Monster az arginin nevű aminosav bekeverésével pótolta a taurint. Az arginin a taurinhoz hasonlóan olyan aminosav, amely segíti a sejtek cukorfelvételét. Hatása a Red Bull egyik megkérdezett vezetője szerint ugyanaz, mint a tauriné. Cégük más országokban csak azért ragaszkodik a taurinhoz, mert annak nevét már bevezették.

A Hellnél megtudtuk, hogy ők pedig az inositol nevű anyagot alkalmazzák, amelyről hasonlóképpen állították: hatása a taurinéval egyenlő.

Amennyiben így van, akkor érthetetlen, hogy ha az arginin=inositol=taurin, akkor miért csak az egyiket adóztatja ezek közül a kormány. A Hell illetékese az egész taurinkérdést azzal rendezte le, hogy a hatásért úgyis a koffein és a cukor a felelős, a többi csak marketing.

Energiaital, energia nélkül

A gyártók egy másik csoportja nem új vegyületek neveit nyomtatta a dobozra, hanem még ennél is radikálisabb lépésre szánta el magát: energetizáló hatás nélküli energiaitalokra cserélte le termékeit. Így a már ismertetett bio Hellben matetea-kivonat helyettesíti a koffeint. Ugyanezzel a recepttel tereli el a figyelmet a Watt Natura, igaz, ők a mate mellett zöld teából is raknak bele egy pár cseppet.

A piac egyik legerősebbje, a Bomba 15 mg-ra csökkentette az ital koffeintartalmát, így az csak kicsit erősebb, mint a 11 mg-ot tartalmazó Coca Cola, amelynek mámorító hatásától 1967-ig óvta a magyar lakosságot a kormány. Ugyanez a helyzet az Adrenalin összes termékével (15mg/100 ml), egyet kivéve, amelyben meghagyták a 32-es dózist. A Spar Budget Energy Colája pedig 26 mg-mal próbálja túlpörgetni a magyarokat.

Egy cég húzogatta meg Matolcsy György virtuális bajuszát: a Hell Strong nem 32, hanem 38,5 mg koffeint mert az italába keverni. Nem lennénk a helyükben.

A Bomba, a Hell és a Red Bull illetékeseit kérdezve megtudtuk: a csipszadó hatására visszaesett a forgalom, a Hell vezetői szerint 4 százalékkal. Ez szerintük az áremelkedésnek tudható be: a Hell és a Red Bull ára nagyjából 10 forinttal emelkedett dobozonként. A gyártók egyöntetűen úgy vélték: a taurin eltűnése nem érintette a vásárlókat, a forgalomcsökkenésért a magasabb ár felel.

Hogyan kergette ki Matolcsy a taurint?

Az egészséges táplálkozás elősegítésére fogadták el 2011-ben a csipszadót, amely többek közt megadóztatta az energiaitalokat. A törvény kezdetben a hozzáadott koffeinnel határozta meg az energiaitalokat. Válaszul a cégek azzal reagáltak, hogy a meghatározott szint alá csökkentették a koffeintartalmat. Erre a kormány módosította a törvényt, a taurinra hegyezve ki a szabályozást. Amire az energiaital-gyártók kivették ezt a vegyületet, ezzel kerülve el az adót. A harmadik módosítás után, amely mindenfajta koffeinhez hasonló vegyületre szállt rá, vált nyilvánvalóvál, hogy a kormány a célja nem az egészség védelme, hanem hogy megadóztassák a gyártókat.

A 2012 júliusában elfogadott utolsó módosítás szerint két energiaitaltípust különbözetnek meg. 40 ft/liter adót kell fizetni azok után a termékek után, amelyekben 15 mg/100 ml feletti a koffeintartalom. Ezt még bevállalták a gyártók. A 250 ft/literrel adóztatott taurinos italokat azonban Magyarországon már nem éri meg árulni.

Ha mégis taurinmámorra vágyunk, egy lehetőségünk maradt: a határátlépés. Az osztrák, horvát, szlovén vagy szlovák boltokban mindenhol megkapjuk kedvenc műanyagitalunkat, hogy kitisztult látással vehessük szemügyre, milyen ramaty egészségi állapotban vannak ezek a népek hozzánk képest.

UPDATE: Cikkünk írása közben fedeztük fel, hogy egyes boltokban valódi taurinnal készült Monstereket árulnak. Kérdésünkre, hogy a cég eszerint felvette a kesztyűt, és inkább megfizeti a termék előállítási költségével vetekedő adót, az illetékes elmondta: „A népegészségügyi termékadó szabályainak idei változásai miatt a boltok, kereskedelmi láncok még a tavalyi évben jelentős energiaital-készleteket halmoztak fel, ennek megfelelően előfordulhat, hogy adott márka adott terméke – így például a Monster Energy Green is – átmenetileg kétféle összetételben található meg a polcokon.” Indulhat tehát a vadászat a még megmaradt készletek után.

Cikkünk taurint tartalmazó energiaital hatása alatt született