Huba
16 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Nincs zászlórúd, elmaradnak az ünnepi zászlófelvonások

2013.06.05. 11:56 Módosítva: 2013.06.05. 12:02
Nem lesz ünnepélyes zászlófelvonás a Kossuth téren az építkezés ideje alatt a soron következő nemzeti ünnepeken, ehhez azonban törvénymódosításra van szükség.

Az állami ünnepek megszokott menetrendje szerint március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án a Parlament főlépcsőjénél álló országzászló felvonásával kezdődnek a megemlékezések. A Kossuth téri reggeli ünnepnyitó aktushoz a katonai tiszteletadás is hozzátartozik, a díszszázad és történelmi ruhákba öltözött lovasok tartanak félórás bemutatót.

Az összesen több mint 8 milliárdos Kossuth téri beruházás elindítása miatt azonban az elmúlt hetekben építkezési helyszínné változott a Parlament környéke. Az épület előtt óriási földkupacok tornyosulnak, ezért nincs hely semmilyen rendezvény megtartására, de eltávolították a terület korábbi berendezési tárgyait, többek között az országzászló rúdját is.

Úgy tudjuk, hogy a kormány korábbi ülésén felmerült, hogy az építkezés ideje alatt a Budai Várban, a köztársasági elnök hivatalának helyet adó Sándor-palota előtt tartsák meg a zászlófelvonást, ezt azonban végül elvetették. Az a döntés született, hogy a beruházás befejezéséig nem lesz zászlófelvonás.

A döntéshez azonban törvénymódosításra is szükség lesz. A 2011-ben, tehát már az Orbán-kormány ideje alatt elfogadott Magyarország címerének és zászlajának használatáról szóló törvény ugyanis egyértelműen kimondja, hogy a „nemzeti ünnepeken Magyarország lobogóját ünnepélyes keretek között ... az Országház előtt kell felvonni”.

A módosítás biztosan érinti majd az idei augusztus 20.-i és október 23-i ünnepségeket. A tervek szerint a Kossuth téri munkálatokat 2014 március 15-ig fogják befejezni. A mostani árvíz azonban jelentősen hátráltathatja a befejezést, legalábbis az Országház északi végére tervezett látogatóközpont építését, miután a nyolc méter mély építési gödröt a magas dunai vízállás miatt el kellett árasztani.