Nincs erőszakos kitelepítés a Pap-szigeten

2013.06.06. 18:41 Módosítva: 2013.06.06. 19:28
Ellenállásba ütköztek a kitelepítést végző katasztrófavédelmisek a Szentendréhez tartozó Pap-szigeten, ezért a rendőrség segítségét kérik a mentőakció végrehajtásához. A polgármester szerint viszont csak három ember nem engedelmeskedett az önkormányzat által kiküldött felszólításnak, erőszakos kitelepítésről pedig nincsen szó. A rendőrség egyébként ilyen esetekben alkalmazhat arányos erőszakot.

A katasztrófavédelem szakemberei ellenállásba ütköztek a Pap-szigeten, ezért a művelethez a rendőrség segítségét fogják kérni – közölte Spitz Alexandra, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az Indexnek.

Spitz Alexandra elmondta: a megyei védelmi bizottság határozatot hozott arról, hogy az árvízzel veszélyeztetett területeken a hullám és ártérben élőknek saját érdekükben el kell hagyniuk otthonukat, mivel az előrejelzések alapján a mostani árvíz a 2006-os és a 2002-es áradásnál is nagyobb lesz.

A védelmi bizottság ezt a határozatot elküldte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnak is. A szóvivő elmondta, hogy a Pap-szigeten kívül más településről nem kaptak jelzést ilyen konfliktusról.

Spitz Alexandra hangsúlyozta: nem is kitelepítésről beszélnek, elsősorban a balesetek elkerülése érdekében szólították fel a lakókat a távozásra. A szóvivő arról nem tudott részleteket mondani, hogy ilyen esetben milyen eszközöket alkalmazhatnak az ott élők eltávolítására. Mint mondta, ez a rendőrség dolga.

A rendőrség kijelentette: a helyszínen nem hogy kitelepítés nem volt, de rendőrök se mentek be a szigetre.

Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere szerint viszont szó nincs erőszakos kitelepítésről, a polgármester szerint „legfeljebb a sajtó örülne neki, ha lenne ilyen”.

A polgármester az Indexnek leszögezte, a veszélyeztetett Pap-szigeten szerdán mind a 216 tulajdonost értesítették, de akkor már csak 16-an voltak a házukban. Többségük elhagyta otthonát, és még a kijelölt szállást sem vették igénybe. Mostanra csupán három lakóval kell még alkudozni, ők ugyanis tényleg nem hajlandóan távozni, erőszakos hatósági fellépés azonban nem lesz.

Egy nyilatkozó helyi lakos szerint a hatóság emberei elmondták nekik, hogy délig el kell hagyniuk az otthonukat, akkor le is kapcsolták az áramellátást. Azt mondták, ha nem mennek el, akkor a rendőrök hozzák ki őket, és figyelni fogják, hol indítanak be aggregátorokat. "Mindenki fel van háborodva" - mondta. A lakók elsősorban attól tartanak, hogy esetleg tolvajok evezhetnek fel az üresen maradó házakhoz. Mint mondta, ők még pakolnak, de hamarosan a hatósági felszólításnak eleget téve elhagyják otthonukat.

A rendőr alkalmazhat "arányos" erőszakot a kitelepítésnél

A jogszabályok alapján nem egyértelmű, a gyakorlatban mi történik azokkal, akik ellenállnak a kitelepítésnek. A katasztrófavédelmi törvényben és a végrehajtási rendeletben csak annyi áll, hogy kitelepítéskor „a kötelezés ellenére lakóhelyén maradó személlyel szemben” a rendőrség „intézkedést foganatosít”.

Egy másik cikkünkben erre a kérdésre a rendőrség ezt válaszolta: "a rendőrség az arányosság, fokozatosság és szükségesség elveit szem előtt tartva a hatályos jogszabályok szerint jár el, a Rendőrségi törvényben, illetve a szolgálati szabályzatban rögzítettek szerint". Adott esetben a rendőr kényszerítheti is a lakókat otthonuk elhagyására, és az ORFK válasza szerint akár fizikai erőt is alkalmazhatnak, "figyelembe véve a rendőri intézkedésre vonatkozó arányosság követelményét."