Móric
9 °C
15 °C

Azt állítja, megetették vele a hányását a rendőrök

2013.06.12. 09:29

Egy anya azt állítja, hogy fiát nagyon megverték és megalázták a Váci Rendőrkapitányságon. „Vagy tíz rendőr ütötte, rúgta őt, és hasba is ütötték úgy, hogy kihányt mindent. Azt mondták neki, nyalja fel, de erre ő nem volt hajlandó, ezért a felmosó nyelét a szájába nyomták, hogy azzal mosson fel” – írta a Pestvidéki Nyomozó Ügyészségnek beadott feljelentésében. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség szóvivője azt mondta, hogy megkapták az anya feljelentését, és elrendelték a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében a nyomozást. Ennek és az indítványok ellenére a fiatalember ügyében továbbra is a váci kapitányság folytat eljárást.

A Váci Rendőrkapitányság épülete a Google utcatérképén
A Váci Rendőrkapitányság épülete a Google utcatérképén
Fotó: Google Streetview

A nő fiát, D. Renátót egy másik fiatalemberrel, Sz. Róberttel együtt azért vitték május 29-én a kapitányságra, mert a gyanú szerint fia letépett egy aranyláncot egy idős asszony nyakából. Az anya szerint a fiát megfélemlítették a veréssel, és a szájába adták, mit valljon. A feljelentésben azt írja, hogy a kihallgatáson ő is jelen volt, és aznap azonnal panaszt írt a bántalmazás miatt, amit át is vettek a rendőrségen.

Habár a június 3-i ügyészségi feljelentésben az anya azt is kérte, hogy elfogultság miatt vegyék el a fia ügyét a Váci Rendőrkapitányságtól, ez nem történt meg. A Pest Megyei Rendőrfőkapitányságtól megtudtuk, hogy D. Renátó és Sz. Róbert ügyében továbbra is a Váci Rendőrkapitányság folytat büntetőeljárást. „A nyomozóhatóság kizárásával kapcsolatban kérelem ez idáig sem a Váci Rendőrkapitányságra, sem pedig a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra nem érkezett” – írták. A nő fia előzetes letartóztatásban van.