Alfréd
5 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Életfogytiglant kaptak a porcsalmai gyilkosok

2013.06.13. 16:44

A porcsalmai gyilkosság miatt három vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre, három fiatalkorú társukat pedig 5 és 15 közötti börtönbüntetésre ítélte csütörtökön jogerősen a Debreceni Ítélőtábla - közölte az intézmény sajtószóvivője az MTI-vel.

Emberölés és más bűncselekmények miatt elítélt elsőrendű vádlott 40 év, másodrendű vádlott felesége 35 év, harmadrendű vádlott sógora pedig 30 év múlva helyezhető feltételesen szabadlábra. Az elsőrendű vádlottnak a bűncselekményben részt vevő két fia 5, illetve 15 év, míg lánya 10 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kapott.

Az elkövetők 2010 márciusában éjszaka berontottak egy haragosuk házába azzal, hogy a család öt tagját megölik. Az apa a bántalmazás következtében a helyszínen meghalt, mások súlyos sérüléseket szenvedtek.

Az elsőrendű vádlott ittas állapotban azt mondta a többi vádlottnak, hogy a néhány házzal arrébb lakó haragosukat meg kell ölni. Mivel ebben egyetértettek, megélezett szerszámokkal átmentek a sértettek házába, majd betörtek, és rátámadtak az alvó család tagjaira.

A negyed- és az ötödrendű vádlott a gyermekszobába ment, és rátámadt a 13 és 15 éves gyermekekre. A kisebbik gyermeket mellkason szúrták, de testvére kimentette, és az ablakon át elmenekültek.

A többi vádlott a hálószobába ment, ahol a szülőkkel aludt 9 éves gyermekük is. Az elsőrendű vádlott a nőt és a férfit is fejen ütötte egy baltával, majd - miután az asszony kimenekült a szobából - négyen támadtak a családapára, és halálra verték. A késsel megszúrt kiskorú gyermek és az anya súlyos sérüléseket szenvedett.

A táblabíróság határozatával helybenhagyta az első fokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék tavaly decemberi ítéletét.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport