Miskolcon kifizetik az ösztöndíjakat

2013.06.13. 12:06 Módosítva: 2013.06.13. 12:06

A hallgatókat átmenetileg minden egyetemi befizetési kötelezettség alól felmenti a Miskolci Egyetem és júniusban mindenkinek kifizeti az ösztöndíjakat, döntött csütörtöki rendkívüli ülésén  a rektori kabinet.

A döntés szerint az állami finanszírozású és ösztöndíjban részesülő hallgatókat átmeneti időszakra, valamennyi június 5. napja után esedékes egyetemi befizetési kötelezettség alól felmentik. Az egyetem vezetése kötelezettséget vállal arra, hogy az elmaradt ösztöndíjakat folyamatosan folyósítja, és legkésőbb június 20-án minden hallgatónak átutalja. Az állami finanszírozású doktoranduszhallgatók már ma megkapják a pénzt.

Az intézmény meggyőződése szerint rajtuk kívülálló okok vezettek a jelenlegi helyzethez. Az állami támogatások jelentős csökkenése az ország valamennyi felsőoktatási intézményében, így a Miskolci Egyetemen is súlyos gondokat okoz. Az egyetem vezetése és a hallgatói önkormányzat elnöke egyetértettek abban, hogy az ösztöndíjak késedelmes kifizetése a vizsgaidőszak menetét nem zavarhatja, és ebből adódóan a hallgatókat semmilyen hátrány nem érheti.

Klinghammer István, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára a Magyar Nemzet csütörtöki számában azt mondta: megörökölte ezt a problémát, de mindent el fog követni azért, hogy még a nyáron rendeződjön az ösztöndíjak kifizetése.

Az ösztöndíjak miatt május végén nyílt levélben fordult Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói önkormányzat, mert a minisztérium a tavaly kalkulált előirányzathoz képest mintegy 300 millió forinttal csökkentett keretet folyósított.

Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár korábban azt válaszolta: az észrevétel jogos, ezért a hibás kalkulációt a minisztérium minél hamarabb, de még ebben a félévben korrigálni, a hallgatókat pedig minimálisan 184 millió forinttal kompenzálni fogja. A pénz azonban ennek ellenére nem érkezett meg.