PKKB: Nem eheti ki a rák Vona belső szerveit

2013.06.14. 10:55
Balavány György Vona Gábort kritizálta, a bíróság szerint részben becsületsértő módon.

Az újságíró ellen Vona Gábor, a Jobbik elnöke magánindítványára indult büntetőeljárás. Vona 2011 január 8-án, a párt évadindító rendezvényén egy, a demográfiai trendekről szóló okfejtés keretében azt mondta: "már csak idő kérdése, hogy mikor lesz a cigányság a többség Magyarországon, ami pedig biztosan polgárháborúhoz vezet." Megoldásként Vona a cigányság felemelését, továbbá a magyar családok népszaporulatának ösztönzését és a cigányság népszaporulatának lelassítását javasolta.

Erre reagált publicisztikájában Balavány, vegytiszta nyilas megnyilvánulásnak nevezve Vona szavait. Sőt, indulatait az alábbi fordulattal fejezte ki: "Hogy rohadjon ki a szíved, meg a rák egye ki a beledet, Vona – gondolja most sok honfitársam szerte Magyarországon. Én pedig ezt mélyen megértem".

A vádirat szerint ezek a kijelentések alkalmasak Vona becsületének csorbítására. Vona azt is nehezményezte, hogy Balavány azt írta: "Már majdnem elhittem, (...) hogy (...) kocsmában, haveri körben, vagy családi tűzhely mellett veszi elő a (...) náci szimbolikát".

A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon úgy határozott, hogy a Vona egészségügyi állapotának remélt romlásával kapcsolatos publicisztikai fordulat átkozódás, ami túlmegy a véleménynyilvánítás keretein: azt Vona még közszereplőként sem köteles eltűrni, mert valóban alkalmas a becsülete lejáratására. Szóbeli indoklásában a "náci" és "nyilas" jelzőket a bíróság – Vona közszereplői mivoltára tekintettel – nem ítélte jogsértőnek.

Balavány Györgyöt a bíróság megrovásban részesítette. A publicista még nem döntötte el, hogy fellebbez-e a döntés ellen.