Erzsébet
4 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Lemondott a diákok nézeteit listázó iskolaigazgató

2013.06.18. 19:42 Módosítva: 2013.06.18. 20:12

Lemondott vezetői megbízásáról a balatonalmádi Magyar-Angol Kéttannyelvű Gimnázium és Kollégium igazgatónője – tájékoztatta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ balatonalmádi tankerület igazgatója kedden az MTI-t. A gimnáziumra jogellenes adatkezelés miatt háromszázezer forintos bírságot szabott ki az év elején a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH).

Heller Ágnest is kitiltotta

A Magyar Filozófiai Társaság a múlt héten tiltakozását fejezte ki, amiért az igazgatónő a gimnáziumból kitoltotta Heller Ágnest.

„Heller Ágnes világhírű filozófust, számos egyetem díszdoktorát, többek közt a Lessing- és Goethe-díj kitüntetettjét, akit határainkon kívül nem csupán ismernek, de elismernek, akinek jelenléte Magyarországon kívül mindenhol megtiszteltetés, egy igazgatónő kitiltotta a Balatonalmádi Gimnáziumból, ahol angol nyelven tartott volna előadást középiskolások számára. Tisztában vagyunk azzal is, hogy a korábban már botrányba keveredett igazgató ezúttal is a helyén marad, hogy tiltakozásunk nem jut el azokhoz, akiket illet, akiknek valamit tenniük kellene″ – írták június 14-én.

Az igazgatónő nem maradt a helyén.

Tavaly decemberben a hvg.hu írta meg, hogy a balatonalmádiban lévő iskolában a végzős diákokat és tanáraikat egymás után hívták be az igazgatói irodába és faggatták ki arról, hogy beszélnek-e a felsőoktatást érintő változások miatt meghirdetett diáksztrájkról, a tanárok buzdítják-e őket arra, illetve a keretszámok szóba kerülnek-e közöttük. A portálnak nyilatkozó szülők azt mondták, gyerekeiket behívták az igazgatónőhöz, aki a beszélgetésekről jegyzőkönyvet készített a Veszprém Megyei Kormányhivatalnak.

A Magyar-Angol Kéttannyelvű Gimnázium és Kollégium igazgatója július 31-ével mondott le megbízásáról, döntését nem kívánta indokolni. Az intézményvezetői állásra kiírták a pályázatot, a pályáztatás augusztus 31-ig lezárul - közölte Hontai-Cziráki Marianna, a balatonalmádi tankerület igazgatója. Gránásiné Bácsi Tünde, a gimnázium igazgatója az MTI érdeklődésére kedden annyit mondott, hogy augusztus elsejétől a pápai református gimnáziumot vezeti.

Eljárásában az adatvédelmi hatóság azt vizsgálta, hogy az iskola tanárokat és diákokat érintő eljárása jogszerű volt-e. A NAIH jogellenes adatkezelést állapított meg, és az intézményre háromszázezer forintos bírságot szabott ki januárban.

A NAIH határozatában rámutatott, hogy a garanciákat nélkülöző eljárások során a személyes adatok kezelése nem lehet jogszerű, mivel az érintettek joggyakorlása - beleértve a személyes adataik kezelésével kapcsolatos jogosultságaikat - nem biztosított. Az adatvédelmi hatóság megállapította: a balatonalmádi meghallgatásokon az iskolavezetés az információs önrendelkezési jogról szóló törvény szabályainak megfelelő tájékoztatás nélkül és az érintettek hozzájárulásának hiányában rögzítette a személyes adatokat, így az adatkezelés jogszerűtlen.

A tanulók és a pedagógusok nyilatkozatait eredetileg névvel rögzítették, de ezeket a dokumentumokat már megsemmisítették. A hatóság azonban a név nélküli nyilatkozatokat tartalmazó dokumentumok törlését is szükségesnek találta a jogszerű állapot helyreállításáért, ezért a bírság kiszabása mellett erre is kötelezte az intézményt.