A tiltott szavak jegyzékét kérik számon Kövéren

2013.06.20. 15:34

A Jobbik szerint az Országgyűlésben egyre önkényesebben zajlik a véleménybírság alkalmazása, ezért azt indítványozzák, hogy a házelnök tegyen közzé egy listát, amely tartalmazza a büntetendő szavakat.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese közleményében azt írta: a képviselők kijelentéseinek utóbbi időben megszaporodott bírságolása súlyosan sérti a véleménynyilvánítás szabadságát. Z. Kárpát szerint a népképviselet intézményében kellene leginkább teret engedni még markáns vélemények megjelenésének is.

A Jobbik képviselője, aki egyben az Országgyűlés jegyzője is, levélben fordult a házelnökhöz azt indítványozva, Kövér László tegye közzé a tiltott szavak jegyzékét és díjszabását, amivel egyértelműsíthetné a képviselői munka feltételeit.

A jobbikos képviselő szerint a bírságolás egyre szélesedő, önkényes gyakorlata alaptörvény-ellenes, mivel az érintett képviselőnek a döntéssel szemben semmiféle fellebbezési lehetőség nincs, holott az Alaptörvény elvileg mindenki számára jogorvoslati lehetőséget biztosít.

A Jobbik azt várja az Alkotmánybíróságtól, hogy semmisítse meg az Országgyűlésről szóló törvény alaptörvény-ellenes rendelkezéseit, mivel azonban már a képviselőktől is megvonták az Alkotmánybírósághoz fordulás jogát, így Szabó Mátét, az alapvető jogok biztosát kérte levélben a Jobbik, hogy kezdeményezzen eljárást e szervnél.

A jobbikos Novák Előd a napokban kapta meg a harmadik pénzbüntetését, mert a parlament kulturális bizottságában június 10-én „olyan kirívóan sértő kifejezést használt személyeket, csoportot érintően, amelyért az Országgyűlés korábban már pénzbírságot szabott ki vele szemben”. Novák egyhavi tiszteletdíja harmadának – 131 ezer 410 forint – befizetését javasolta a házelnök.

Május 21-én Dorosz Dávid és Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért (PM) két képviselője egy „Itt Nemzeti Dohánymaffia Működik″ feliratú molinót vitt a Parlament üléstermének közepére, miután az Országgyűlés szavazott a trafiktörvény módosításáról. Ők "az Országgyűlés rendjét súlyosan sértő” magatartásuk miatt 70-70 ezer forintos bírságot kaptak Kövértől.