Hozzámenne a komondoros Baloghhoz a megvert élettárs

2013.06.27. 09:39

"Rendeződtek a dolgaink, úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. Az esküvőt azonban még nem tűztük ki – mondta a Blikknek Sánta Terézia, a politikus élettársa, aki nem volt hajlandó beszélni a korábbi bántalmazásokról. – Jól vagyunk, és ennél többet nem kívánunk nyilatkozni."

Balogh József
Balogh József

Balogh József volt fideszes országgyűlési képviselő, Fülöpháza polgármestere április végén vált egy csapásra országszerte ismertté: egy falunapról hazaérve a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy az koponyasérüléssel került kórházba.

Balogh másnap közölte, hogy az alkohol miatt nem nagyon emlékszik a történtekre. Szerinte a nő sérülése úgy keletkezett, hogy a sötétben megbotlott a család vak komondorában. Sánta terézia a rokonainál keresett menedéket.

Balogh korábbi felesége az eset után azt nyilatkozta, hogy a politikus őt is rendszeresen bántalmazta, és a sérüléseit alibitörténetekkel kellett igazolnia.


A Fidesz mandátuma visszaadására szólította fel az erőszakot következetesen tagadó Baloghot, ám ő inkább elhagyta a képviselőcsoportot, és függetlenként folytatja. Az ügyben a Központi Nyomozó Ügyészség jár el.

A nyomozást hivatalból rendelték el, vagyis nem feljelentés alapján. A köztudatban az él, hogy a házastársak nem kötelesek vallomást tenni egymásra. Valójában a büntetőeljárásról szóló törvény szerint a tanúvallomást nemcsak a házastárs, hanem az élettárs és a jegyes is megtagadhatja. Sánta Teréziát tehát, akár összeházodnak, akár nem, nem kényszeríti semmi, hogy vallomást tegyen Baloghra. (Cikkünket pontosítottuk.)