Földrengés volt Nógrád megyében

2013.07.02. 21:56

Földrengést mértek kedd este 21 óra 7 perckor. A földrengés epicentruma a Nógrád megyei Szátok község közelében volt Észak-Magyarországon, mintegy 4 kilométeres mélységben. A rengést Balassagyarmaton, Salgótarjánban, Magyarnándorban és Rétságon is érezték.

Az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma szerint 3,6-os volt a rengés magnitúdója. A kutatók a rengést a június 5-ei érsekvadkerti földrengés utórengésének tartják. A kommentelők erősebbnek érezték több helyen, mint a június 5-eit.

A földrengés.hu-n Tóth László szeizmológus azt írja: többen a szabadba menekültek, Debercsényben erős morajlás volt hallható, kisebb tárgyak leestek. Kisebb károk (vakolatrepedések, kémények sérülése) is keletkezhettek az epicentrumhoz közel eső településeken, teszi hozzá. Az Időkép olvasói Romhányban hallottak morajlást.

Magyarnándori olvasónk, Bálint szerint is sokkal erősebbnek érződött ez a földrengés, mint a múltkori. "Az épület ide-oda járt, a bútorok ajtajai kinyíltak, a rajtuk lévő tárgyak erősen kilengtek. A kezdeti kisebb rengést egy erős lökés folytatta, majd kb 8 másodperc után lassan véget ért. A településen kisebb károkról számoltak be. Elsősorban kémények sérültek" - írta. Egy másik olvasónkat, Gergőt Mátraszőlősön tévézés közben érte a rengés, amely 3-4 másodpercig tartott.

Ha Ön is érezte, írjon nekünk, milyen volt, és töltse ki az MTA földrengéskutatóinak kérdőívét!

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel azt közölte, hogy a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletére este fél tízig körülbelül húsz hívás érkezett a földrengés miatt, de károkról, sérülésekről senki nem tett bejelentést.

A tavaszi tenki földrengés után készült helyszíni riportunkat itt találja.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport