Luca, Ottilia
2 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Orbán már majdnem hazaárulózott

2013.07.04. 15:15 Módosítva: 2013.07.04. 15:56

Igazságtalannak nevezte a miniszterelnök az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló, az Európai Parlamentben szerdán elfogadott jelentést a magyar Országgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén.

A Fidesz a Tavares-jelentésre válaszul  A Magyarországot megillető egyenlő elbánásról címmel egy határozati javaslatot nyújtott be, amelyben kimondanák: az EP szembemegy az európai értékekkel, és veszélyes útra vezeti az Európai Uniót.

A magyar családok megélhetése a tét

Orbán Viktor csütörtökön az Országgyűlésben napirend előtt azt mondta: a Tavares-jelentés súlyosan sérti Magyarországot, figyelmen kívül hagyja az EP hatásköreit, a tagállamok és az Európai Unió közötti jogi egyensúlyokat, az alapító szerződésekkel szemben önkényesen állapít meg kötelező kritériumokat, vezet be új eljárásokat és kreál új intézményeket.

A jelentés ezzel csorbítaná egy tagállam szuverenitását, ez pedig egész Európára, az EU jövőjére veszélyt jelent - jelentette ki a kormányfő.

Orbán Viktor beszéde kezdetén a Párbeszéd Magyarországért független képviselői egy molinót tartottak fel az ülésteremben azzal a szöveggel: "Nem akarunk olyan Magyarországot, ahol a nagyobb visszaél az erejével és a többség visszaél a hatalmával". Orbán Viktor szerint a jelentés ellenséges és igazságtalan, figyelmen kívül hagyja a tagállamok és unió közti egyensúlyt. A Tavares-jelentéssel az Európai Parlament átlépett egy határt, amire nem volt példa: az EP semmibe vette az EU alaptörvényét.

Orbán kijelentette, a Magyarország elleni visszaélések mögött valójában üzleti lobbiérdekek húzódnak meg, mégpedig azért, mert Magyarország csökkenti a rezsiköltségeket, ami sérti azoknak az európai nagyvállalatoknak az érdekeit, amelyek "hosszú évekig annyi pénzt szedtek be a magyar családoktól, amennyit nem szégyelltek". Szerinte azonban úgy helyes, hogy "most letörjük az extraprofitjukat, és elég erősek vagyunk ahhoz, hogy ezt meg is tegyük".

Szerinte a túlzottdeficit-eljárás során Magyarország számára megfogalmazott európai bizottsági ajánlásból is kiderült, az Unió azt akarja elérni, hogy a magyar kormány ne szabályozza az energiaszolgáltatások árát, vagyis hogy rezsicsökkentés helyett megint emelkedhessenek az árak.

A miniszterelnök arról beszélt ezután, azt hitte, elmúltak már azok az idők, amikor magyar politikusok bármilyen fórumon Magyarország ellen fordulnak. Ez szerinte most mégis megtörtént. Magyar képviselők azokat erősítik, akik korlátozni akarják a magyarok önállóságát 
és el akarják venni a magyarok pénzét.

"Egy ilyen ügyben, amikor Magyarországot igazságtalanul támadják, miért nem lehet félretenni a pártkötődést és a pártérdekeket ugyanúgy, ahogy ez az árvíz elleni küzdelemben a gátakon sikerült?"  - tette fel a kérdést a kormányfő. Szerinte nem csak ő nem érti, hanem "a magyar emberek milliói sem fogják ezt megérteni", hiszen itt "a magyar családok megélhetése a tét".

"Minden jó érzésű magyar politikust és minden képviselőt arra hívok fel, hogy ne hagyja veszélye sodorni Magyarországot" - mondta.

Ön nem egyenlő a magyar néppel

"Ön nem egyenlő a magyar néppel" - kezdte Orbánhoz fordulva Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és frakcióvezetője reagálását. Szerinte Magyarországot az Európai Unióban senki nem támadja, "különösen a magyar embereket nem támadja senki sem". "Amit kritika alá vontak, az az ön kormányzása" - folytatta Mesterházy.

"Amit kritika alá vontak, az az ön kormányzása" - folytatta Mesterházy. Az Orbán-kormány visszaél kétharmados parlamenti többségével, ez a kritika tárgya és nem pedig más, mondta. Hozzátette: a rezsicsökkentés miatt senki nem támadta a kormány munkáját, az alapvető jogot sérülése miatt fogalmaztak meg kritikákat.

A kvázi-hazaárulózásra is visszavágott az MSZP frakcióvezetője: szerinte Orbán Viktor jópár éve részt vett a Kereszténydemokrata Unió ülésén, ahol többek között Burkina Fasóval egy sorban elítéltette Magyarországot, majd pár évvel később az Európai Néppárt egyik találkozóján azt követelve, hogy vonják meg Magyarországtól az európai uniós forrásokat.

Mesterházy szerint Orbánnak meg kellett volna köszönnie az európai szocialisták és a magyar szocialisták kiállását, amiért többek között felléptek azért, hogy a Tavares-jelentésből kerüljenek ki az olyan szanckiók, melyek valóban sújthatták volna Magyarországot, például a szavazati jog megvonását eredményező hetedik cikkely alkalmazása. Ezt pedig azért tették, mert "Magyarországot és a magyar embereket az ön politikája miatt nem szabad büntetni", mondta a miniszterelnöknek.

"Akkor nincs gyarmat, amikor az európai uniós fejlesztési forrásokat költjük?" - tette fel a kérdést ezután Mesterházy, utalva a Fidesz-közeli Békemenet "Nem leszünk gyarmat!" szlogenjére. Az MSZP frakcióvezetője szerint ugyanakkor "valóban van üzleti érdek a politikai döntések mögött, csak ez az ön politikai döntései mögött húzódik meg. Az önök oligarcháinak üzleti érdeke, Simicska Lajos üzleti érdeke áll amögött, ahogy döntenek folyamatosan", mondta, példaként a földtörvényt és a trafiktörvényt említve.

"Nem tudom, hogy az ön által elmondott beszéd az EU-ból való kilépés forgatókönyve-e?" - fejezte be felszólalását Mesterházy Attila.

Az EU egy süllyedő hajó

Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője szerint a jelentés és az elfogadása is kutyakomédia, a magyar baloldal "káröröme" pedig gyomorforgató, az egész pedig nem Magyarországról, hanem a hatalomról szól. "Akarunk-e ebben a süllyedő európai hajóban tovább utazni?" - kérdezte.

Szerinte ugyanakkor Orbán Viktornak a földtörvényben kellett volna megvédenie Magyarországot és a magyar érdekeket, mert jelenleg Magyarország "totális gyarmatosítása zajlik".

Libanoni szerződés

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerint az európai baloldal letért arról az útról, amelyet az alapítók értékrendje szabott meg, és kaotikus, dekadens világot idéző útra lépett. A miniszterelnök napirend előtti felszólalására válaszul idézte a nemzetközi közösség alapítói által megfogalmazott gondolatokat és értékeket, többek között a nép döntésének tiszteletben tartását. Szerinte a Tavares-jelentés elfogadása nem a tisztelet megnyilvánulása volt, hanem gazdasági, politikai és ideológiai okok álltak mögötte.

Harrach Péter ezután némi derültséget keltett, amikor lisszaboni szerződés helyett véletlenül libanoni szerződést mondott.

Rogán rezsieljárásozott

A Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarországgal szemben nem "demokráciaeljárás", hanem "rezsieljárás" zajlik és ennek része a Tavares-jelentés is. Rogán szégyenletesnek nevezte, hogy a baloldali magyar EP-képviselők tudva azt, hogy milyen gazdasági, üzleti és lobbiérdekek húzódnak meg a háttérben, mégis megszavazták a jelentést. Név szerint említette azt az öt magyarországi EP-képviselőt, akik igennel szavaztak a javaslatra, vagyis az MSZP négy képviselőjét (Göncz Kinga, Gurmai Zita, Herczog Edit, Tabajdi Csaba) és Bokros Lajost.

Szerinte példátlan, hogy a magyar baloldal rávette az EP baloldali többségét egy Magyarországot elítélő nyilatkozat elfogadására. Hangsúlyozta: ez a jelentés nem a magyar kormányról, hanem Magyarországról szól és Magyarországot akarja az EP "gyámság alá venni".