Nem fizettem, nem is mentem át

„Szerettem volna kenőpénz nélkül vizsgázni, de olyan gyorsan változtatták meg a szabályokat, hogy több mint százezer forintomba került volna, ha nem sikerül” – meséli Kriszti, aki az első, sikertelen forgalmi vizsgája után másfél évre külföldre költözött. Amikor visszajött, kiderült, a vizsgát nem lehet újra meghosszabbítani, úgyhogy, hacsak nem akarta újrakezdeni és újra kifizetni a teljes tanfolyamot, egy próbálkozása maradt. Nem bízta a véletlenre.

Az eredeti oktatója nem akarta bevállalni a kockázatot, de őszinte volt: azt is hozzátette, hogy fél perc alatt talál másik oktatót, aki kapható lesz a stiklire. Kriszti villámgyorsan keresett ugyanabban a nyugat-magyarországi városban valaki mást, aki rögtön belement. Először azt mondta, hogy körülbelül tizenötezer forintból ki tudják hozni a sikeres vizsgát (a vizsgadíjon felül persze). Miután egy másik vizsgán az oktató bukott egy kis pénzt, a vizsga előtti napon váratlanul 30 ezerre emelte a tarifát, de ezt leszámítva tartotta a szavát.

Először majd csak óvatosan

„Na, mázlink van, cimbora a vizsgabiztos, nem lesz probléma” – mondta széles mosollyal az oktató a vizsga napján. Kriszti borítékban vitte oda a pénzt, ezt először furcsállta az oktató, végül a borítékot kidobta, a pénzt zsebrevágta és bement a férfi mosdóba, hogy nyélbe üsse az üzletet.

A vizsgán az oktató és a vizsgabiztos hosszas csevegésbe fogtak egy autós újság cikkeiről, közben még főútra is elfelejtettek kimenni, és az oktató belefékezéseiből, apró jelzéseiből sem lett probléma. Amikor visszaérkeztek, a biztos széles mosollyal szállt ki a hátsó ülésről, barátságosan kezet rázott Krisztivel, majd gratulált neki: „Azért először majd csak óvatosan, kisasszony, de hamar bele fog jönni.”

Kilövöm a bal herédet

Laci jóval olcsóbban megúszta: tízezerről ötezerre alkudta le a kenőpénzt. „Nekem azt mesélte az oktatóm, hogy már nem olyan, mint régen, félnek, hogy lebuknak” – idézi fel az előzményeket. „2-3 éve sok oktató lebukott, de kiderült, hogy ettől függetlenül működik, hisz én is jattoltam, és át is mentem elsőre.”

„Az ötletet én vetettem fel, mire az oktatóm azt mondta, hogy vizsgabiztostól függ: ha régi arc, akit jól ismer, meg lehet vesztegetni, de az újaknál már nem mer próbálkozni. Az oktatóm egyébként egy büdös nagy bunkó volt, egyfolytában ordított meg káromkodott. Saját bevallása szerint csak azért kezdett oktatni nyugdíjas éveire, mert idegesíti otthon az asszony.”

A vizsga könnyen ment: Laci viccelődve még meg is kérdezte a kötelező haladási irány jobbra táblánál, hogy merre menjen, de ebből sem lett probléma, simán átment.

Még így is majdnem elcsesztem

Cserekereskedelemre is találunk példát a fizetési módok között: „Az autósiskolás fickó valamelyik családtagja egy korábbi üzlet miatt tartozott a bátyámnak, és a jogosítvánnyal fizettek” – meséli Bálint, aki jól járt a barterral: a vizsgadíjon és az egészségügyi vizsgán kívül mindent a vezetésoktató adósok álltak, még a vizsgabiztost is megkenték. Hogy, hogy nem, a vizsgán is pont azt az útvonalat kapta, ahol az oktatóval mindig gyakoroltak, és itt sem volt probléma abból, hogy az oktató többször belefékezett.

„Még így is majdnem elcsesztem, mert nem vettem észre egy gyalogost a zebra szélén” – emlékszik vissza Bálint. „Az oktató diszkréten lenyomta a féket, a vizsgabiztos pedig a végén még meg is dícsért, hogy milyen figyelmes vagyok, hogy átengedtem.” Bálint szerint az oktató egyébként korrekt és jó tanár volt.

Bukott diák

Persze nem mindenkinek megy ilyen simán: van, aki hiába jattolt, és olyan is akad, aki úgy érzi, azért bukott meg, mert nem adott kenőpénzt. Egy régi motoros informátorunk még a kilencvenes években a klasszikus (füzet alakú) személyibe tette a tízezrest, de elmondása szerint olyan sok hibája volt, hogy így sem engedték át, és a pénzt persze sosem látta viszont.

Mások utólag bánják, hogy nem jattoltak. „Én nem fizettem, úgyhogy nem is mentem át” – meséli első motorosvizsgájáról Péter, aki tudott arról, hogy a vele együtt vizsgázó barátja adott kenőpénzt a vizsgabiztosnak, bár azt nem mondta meg, pontosan mennyit. A vizsgán egymás mögött mentek, viszonylag lassan, mégis csak ő bukott meg, a vizsgabiztos szerint azért, mert akadályozta a forgalmat. Szerinte a KRESZ értelmében a mögötte haladó vizsgázónak ebben az esetben meg kellett volna előznie, vagy ugyanúgy meg kellett volna buknia.

Az Orbánnak, a Gyurcsánynak persze

Egy korábban oktatóként dolgozó informátorunk épp azért hagyta ott évekkel ezelőtt a szakmát, mert elege lett a korrupt rendszerből. Nyugat-Európában kezdett vezetést tanítani a 90-es évek elején, és ebből kényelmesen megélt a családjával, és ott soha nem is hallott csúszópénzen vett jogosítványról. Magyarországra hazatérve azzal szembesült, hogy az oktatói díjból egyáltalán nem lehetett fényesen megélni, ezért aztán a legtöbb kollégája a kenőpénzt is kénytelen volt belekalkulálni a havi költségvetésbe. „Néha az volt az érzésem, hogy én vagyok az egyetlen, aki nem csinálom. Ha vizsganapon körülnéztél a rutinpályán, csak az én diákjaim nem kenték meg a vizsgabiztost. Nyugaton ez egész máshogy ment, elegem is lett az itthoni történetből pár év után.”

Egy másik, most is oktatóként dolgozó forrásunk az oktatók nehéz anyagi helyzetét emelte ki: „Itt állunk negyven év munka után, nyugdíjunk persze nem lesz. Az egészségügy meg kinek jár? Az Orbánnak, a Gyurcsánynak persze, de ha nekem infarktusom lesz, ki fog meggyógyítani?” Az oktató kiemelte: az autós iskola az ő bérükön spórol, amikor 2000 forintos pótórákkal csábítják a diákokat: ebből szerinte még az autót sem lehet fenntartani, nemhogy megélni.

Általános morál

A szakma egyik, négy évtizedes tapasztalattal rendelkező nagy öregje, egy név nélkül nyilatkozó, autósiskolát vezető forrásunk szerint sem a közlekedési, sem a vizsgákon tapasztalható morál nem választható el egy ország általános erkölcsi állapotától. Az oktató úgy látja: általános jelenség, hogy jogtalan előnyhöz próbálnak jutni az emberek, és bár egyértelműen elítéli a gyakorlatot, szerinte az elmúlt negyven évben változó mértékben ugyan, de mindig előfordult a jattolás a forgalmi vizsgán.

Érdekes módon a hatvanas évek végén, amikor rohamosan nőni kezdett a vezetni akarók száma, volt, hogy az elméleti tanfolyamra próbáltak csúszópénzzel hamarabb bejutni leendő vezetők, illetve amikor még szintén évtizedekkel ezelőtt szóbeli volt a ma már számítógépesített elméleti vizsga, ott is előfordult, hogy különböző eszközökkel megpróbálták elnyerni a bizottság jóindulatát.

Kétszer 50 néha 90

Forrásunk elmondta, hogy hivatalosan egy vezetésóra 50 perc, ennek átlagosan körülbelül 20 kilométeres vezetésből és 10 perc pihenésből kellene állnia. Ez becslése szerint egy taxiban 3600 forintba kerülne, és körülbelül ennél az összegnél lenne pénzénél a vezetőoktató is. Mivel különösen a válság óta egyre kevesebb a tanuló, óránként 3600 helyett az árversenyben már 2000 forint alá kénytelenek menni az oktatók, ezért sokan kényszerülnek arra, hogy a szolgáltatás színvonalát csökkentsék, megállásokkal, összevonásokkal (2x50=90) lerövidítsék az órát.

További nehézség, hogy az autósiskolák állítólag nem egyszer meg is rövidítik az oktatókat: kedvezményes vagy ingyenes órákat, pótórákat kínálnak fel („10 óra ingyen” – hirdeti magát több autósiskola is), de ezeket nem fizetik ki az oktatóknak, akik így kénytelenek máshogy kigazdálkodni a költségeket. A legtöbb tanuló pedig csak az árat nézi, ritka az, amire informátorunk nagyon büszke: hogy az ő iskolájába a korábbi tanítványok gyerekei is visszajárnak.

Szinte érzi, hogy eladták

Forrásunk szerint ez az eleve ügyeskedő mentalitás az, ami megágyaz a jattolásnak: a tanulók észreveszik, hogy ki lehet játszani a hivatalos szabályokat, az oktatók pedig a nyomott árak miatt rászorulnak a pluszpénzre. Tisztességes oktatók szerinte szép számmal lennének, de sokan a körülmények miatt kénytelenek otthagyni a szakmát. Aki viszont minimálbérre volt bejelentve, nyugdíjasként is kénytelen tovább dolgozni, hogy el tudja tartani magát és a családját.

Mivel a korrupcióban mindhárom fél érdekelt lehet, nehéz kideríteni, hogy ki kezdeményezi ezeket az ügyleteket. Olyan is van egyébként, hogy az oktatók nem is merik megvesztegetni a vizsgabiztost, de a pénzt azért elkérik a diáktól. Ilyenkor áll elő az a helyzet, hogy a vizsgabiztos „szinte érzi a légkörből, hogy eladták”: a diák magabiztosabb, nyugodtabb, talán még egy csibész mosolyt is megenged magának a vizsgán, mint Laci az egyik történetünkben, ha pedig megbukik, legfeljebb megmondja neki az oktató, hogy ekkora hibák mellett még jattal sem lehet jogosítványt szerezni.

Az oktatók egymásról általában sejtik, hogy ki szokott ügyeskedni, de az illegalitás miatt nyíltan kevesen beszélnek róla.

Kilencvenkilencedik senkik

Forrásunk szerint mindig buknak le vizsgabiztosok, volt, hogy egyszerre tízet is kirúgtak egy nagy ellenőrzés után. Más megoldások is felmerültek már: nyomkövető rendszer, webkamerás vizsga, vagy a taxióra-szerű oktaméter (azt biztosítandó, hogy a tanuló annyit fizessen, amennyit vezet.)

Hosszú távon másra is szükség lenne: sokan visszasírják például azokat az időket, amikor az oktatók összetartó munkaközösségekbe szerveződtek, segítették egymást, és presztízsük volt, nem pedig olcsón megvesztegethető „kilencvenkilencedik senkinek” tartották őket. A hetvenes években például még lehetett fegyelmit kapni azért, mert valaki összetegeződött a vele egykorú tanítványaival: az akkori fejesek úgy ítélték meg, hogy ez a szakma nimbuszát rombolja.

Mára ez persze megváltozott, de informátorunk sommásan úgy látja, nem megfelelő irányba mentek a dolgok: a képzési és vizsgáztatási rendszer egésze szerinte nagyon rossz állapotban van, és mivel az oktatók túlnyomó többsége egyéni vállalkozó, nehezebb az iskoláknak irányítani és ellenőrizni az oktatóikat.

Hathatós hatóság

Az oktatók korrumpálhatóságáról megkérdeztük a Nemzeti Közlekedési Hatóságot (NKH) is. Az NKH az Indexnek elmondta: a vizsgabiztosokat évente legalább 8 órában (a gyakorlatban jellemzően jóval többen) szakfelügyelik, és az átláthatóság növelése érdekében 2012 óta az autósiskolák vezetői is részt vehetnek a vizsgákon. Mivel a járművezető vizsgabiztosok munkáltatója az illetékes kormányhivatal, ezért az elbocsátásokról és korrupcióellenes intézkedésekről őket is megkérdeztük, de egyelőre nem válaszoltak.

Az NKH szerint országszerte körülbelül 80 ezer ember tesz évente sikeres B kategóriás forgalmi vizsgát. Az első történetben említett közlekedési alapismeretek vizsga 2012 óta nem hosszabbítható meg újabb két évvel (korábban a lejárat után fél évig tanfolyam nélkül újra le lehetett tenni a vizsgát.) A B-típusú jogosítványnál a számítógépes elméleti vizsgadíja jelenleg 4600 forint, a forgalmi vizsgáé (melyről cikkünk történetei szólnak) 11 ezer. Autósiskolák szerint egy B-kategóriás jogosítvány összesen körülbelül 150 ezer forintba kerül, ebből 80-90-et az iskolák kapnak, a többi egyéb költségekre megy el.

Forrásaink nevét a felismerhetőség kizárása érdekében megváltoztattuk. A folytatásban szeretnénk más, valamilyen szálon a korrupcióhoz kapcsolódó témákat is bemutatni minél több oldalról, ha például szívesen osztaná meg velünk hálapénzes vagy más, a témakörhöz kapcsolódó témát érintő történetét, írja meg szerzőnknek. A történeteket természetesen névtelenül vagy álnéven közöljük.