Ez a melegfelvonulás más volt, mint a többi

2013.07.06. 19:27 Módosítva: 2013.07.06. 21:02
Hosszú évek óta nem voltak ilyen sokan a melegfelvonuláson. A szervezők szerint legalább nyolcezer ember vett részt a Budapest Pride-on. Rég volt ennyire atrocitásmentes maga a felvonulás, de a menet befejezése után hazafelé tartó emberek közül hármat megrugdostak a Szent István körúton.

Már a héten érezni lehetett, hogy az idei melegfelvonulás más lesz, mint a korábbiak. A Prezi, a Google és az Espell fordítóiroda által létrehozott Nyitottak vagyunk kezdeményezéshez 431 cég és szervezet csatlakozott. Sokan, így az Index is, molinóval csatlakozott.

Sehol egy bőrtanga, csak vidám emberek

Ennek megfelelően rég vagy tán soha nem látott tömeg gyűlt össze a szombat délután 4 órakor kezdődő felvonulásra. A szervezők szerint kerülbelül nyolcezren lehettek. A rendőri készültség ugyan a korábbi éveket idézte, de az ellentüntetők csak maroknyian voltak.

Ahogy egy résztvevő kollégánk fogalmazott: Érezhető volt valami felszabadultság, egy kicsit olyan volt a menetben vonulni, mintha normális országban élnénk.

Ezúttal a Jobbik hozzáállása is más volt: a hét elején ugyanis közleményükben azt írták: a "buzifelvonulásra" semmilyen megmozdulást nem terveznek, aki közülük mégis ezt teszi, az ne használja a párt jelképeit. A párt az Erzsébet téren ugyan tartott ugyan egy gárdistatalálkozót, az ott részt vettek közül körülbelül százan bevárták a melegfelvonulást, de abból a felsorakozott rendőrségi kisbuszok miatt nem sokat láttak, hangjukat pedig elnyomta a zene.

Percről percre a melegfelvonulásról>>>

Ezelőtt nem sokkal a Bajcsy-Zsilinzsky úti kordonnál két ortodox zsidót szidalmaztak az ellentüntetők és követni kezdték őket, de a rendőrök azonnal közbeavatkoztak. A rendőrség ezen kívül egy 51 éves külföldi állampolgárt állított elő garázdaság miatt.

A legalább nyolcezres menet a szokásos útvonalon haladt. A Hősök teréről indult, és az Andrássy út, Bajcsy-Zsilinszky út érintésével jutott el a Parlament és a képviselői irodaház közti Olimpia parkba.

A politikusok közül csak ellenzékiek vettek részt a felvonuláson, meghívott volt Bajnai Gordon, az Együtt 2014 elnöke, de Gyurcsány Ferenc az elmúlt évektől eltérően nem volt ott. Ismert emberek jelenlétükkel is támogatták a rendezvényt: ott volt Kulka János színművész, Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneizgatója, Nádasdy Ádám nyelvész, Lang Györgyi zenész vagy Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója is.

Elindult a menet az Andrássy úton

Fischer Iván a rendezvény elején tartott beszédében azt mondta: nincs semmi baj a heteroszexuálisokkal, amíg nem akarják saját életmódjukat rákényszeríteni másokra. Mindenki mellett ki kell állni, akit elnyom a többségi társadalom. Bán Zsófia író, műfordító arra emlékeztetett, hogy míg az Egyesült Államok legfelsőbb bírósági ítéletei lehetővé teszik a melegek házasságát, Szentpéterváron meleg aktivistákat vettek őrizetbe és sokakat bántalmaztak a melegfelvonuláson.

Az Olimpia parkban Hanzli Péter, LMBT-aktivista azt mondta: sajnálják, hogy Orbán Viktor többszöri meghívásuk ellenére sem jött el, és a kormányt senki nem képviseli. Mint mondta, a következő felvonuláson szeretnék a kordonon belül, velük együtt látni Orbán Viktort. Csak azt kérik, hozzon magával még egy embert, Tarlós Istvánt.

A rendőrségi biztosítás a rendezvény idején teljesen lehetetlenné tett mindenféle atrocitást. A hazafelé tartó felvonulókat azonban néhány ellentüntető már a kordonokon való kilépése után szidalmazta. Három fiatalt egy kb. harmincfős társaság ütött és rugdosott meg a Szent István körúton.