Már négyszázezer új állampolgár van

2013.07.09. 13:33

„Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról” – jelentette ki Semjén Zsolt, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az Eötvös Loránd Tudományegyetem hatodik Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemének megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.

„Most tartunk a négyszázhetvenezredik állampolgársági igénylésnél, mintegy négyszázezren pedig már letették az állampolgári esküt, ami által magyar állampolgárokká váltak, és így közjogi értelemben is lehet egyesíteni a nemzetet” − mondta Semjén.

A kormányfőhelyettes hangsúlyozta, hogy ezek az állami keretei „annak a természetszerű valóságnak, amelyet a magyar nemzet közösségének tekintünk", és ahhoz, hogy ez napi valóság legyen, ezeket a kereteket élettel kell megtölteni. Hozzátette, hogy olyan határon túli iskolai programot indítottak el, melynek célja, hogy ne legyen olyan magyarországi diák, aki úgy érettségizik le, hogy nem volt intézményes formában határon túli magyar közösségben.

Azt is szeretnék elérni, hogy ne legyen olyan határon túli magyar diák, aki nem volt Magyarországon. Ezenkívül támogatják a határon túli magyar közösségeket, hogy ne csak az anyaországba, hanem egymás országaiba is látogassanak el, hogy „be tudjuk lakni a Kárpát-medencét".

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kiemelte, hogy az EU-t érintő kihívások egész Közép-Európára, így a Kárpát-medence magyarságára is rendkívüli terheket rónak. Szijjártó szerint megindulhat egyfajta európai növekedés, amelynek Közép-Európa lehet a motorja. Szerinte 2020-ra a közép-európai gazdasági integráció szintje és mélysége utolérheti a nyugat-európaiét, s ebben jelentős szerepük lehet a kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyek a szomszédos országok piacára is ki tudnak lépni.

Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium EU kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára megjegyezte, hogy Budapest a történelem folyamán nem csak egy ország, hanem egy egész régió központjává vált, az ELTE-t pedig korábban a világ 15 legjobb egyeteme között tartották számon.
A budapesti nyári egyetemnek azért van jelentősége, mert ennek a városnak a kulturális sokszínűségét segíti átélni, és tudatosíthatja, hogy „ez az utolsó metropolisz Konstantinápoly előtt"