no

Erdőtűz Budapest mellett

2013.07.12. 13:05 Módosítva: 2013.07.12. 13:36

Délelőtt tíz órakor fekete füst kezdett terjengeni az Ócsától két kilométerre fekvő Székesi erdő felett – jelezte egy olvasónk. A füst először csillapodni látszott, tizenkettőre azonban óriásira duzzadt. Olvasónk szerint a tűz épp az Ócsát és Üllőt összekötő út felé terjed, amely keresztezi az égő erdőtől alig egy kilométerre található M5-ös autópályát.

Spitz Alexandra, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője megerősítette olvasónk információit, és hozzátette: a tűzoltók már a helyszínen vannak. A katasztrófavédelem szerint maguk a fák még nem, csak az aljnövényzet és a kivágott fenyves hulladékai égnek, azok viszont kéthektárnyi területen. Lakott területet nem veszélyeztet a tűz, a tűzoltók Dabasról és a XX-XXI. kerületből is a helyszínre vonultak. Ott vannak a Pest megyei katasztófavédelmi műveleti szolgálat munkatársai is.

A tűzoltókat 10.25-kor riasztották, a helyszínre először a Dabasról érkező kocsi ért ki. Mostanra közel harminc tűzoltó és 5 jármű van a helyszínen, ezek közül három fecskendős, és kettő vízszállító. Az oltást azonban nehezíti az erős szél és az óriási füst: a nehezen megközelíthető területen légzőkészülékben, kéziszerszámokkal harcolnak a lángok ellen a tűzoltók.