A hátán cipelte a fiát a kórházban

2013.07.16. 15:18 Módosítva: 2013.07.16. 16:13
Miért nem foglalkozik senki egy sérülttel, aki a saját lábán tud bemenni a kórházba? Miért nehéz megtalálni a baleseti sebészetet? Miért kell egy apának a hátán cipelnie a fiát egyik épületből a másikba? Miért az jut be hamarabb, aki előbb ugrik az ajtóhoz, vagy aki hangosan kiabál és perrel fenyegetőzik? Miért fekszenek ketten egy tolóágyon a folyosón? Közel száz levelet kaptunk hétfői cikkünkre a János-kórház szervezetlen és embertelen működéséről. Nulla tájékoztatás, csapnivalóan rossz betegirányítás.

Közel száz e-mailt kaptunk Az ürülékszagú ágy és pénzen vett mosoly című cikkünkre, amely a Szent János Kórházban uralkodó állapotokról szólt. A legtöbben hasonló rossz élményekről számoltak be, és a levelek többsége a János-kórházról szólt. Most ezekből válogattunk, de a beszámolók közlését folytatjuk a többi kórházra érkezett panaszokkal. Ezt a cikket az olvasók írták.

A János-kórház szerint lejáratunk

Bár hétfői cikkünkhöz megvártuk és a szövegben részletesen idéztük is a János-kórház válaszát, az intézmény hétfőn egy újabb levelet küldött „lejárató" cikkünkre. Ebben például azt kifogásolja, miért írtuk, hogy a kórház udvarán éjszaka 25 percet kellett bolyongani, míg megtalálta a beteg a baleseti sebészetet. A kórház szerint az intézmény udvarának számos pontján jól látható táblák segítik az egyes osztályok közötti eligazodást. A tájékozódásban segít a portaszolgálat, és a betegek kapnak kinyomtatott térképet is. Emellett honlapjukon is megtalálható egy interaktív térkép. A kórház szerint a cikkben említett 25 perces bolyongás csak akkor képzelhető el, ha a beteg a főbejáraton érkezett, és akkor valóban sokat kellett gyalogolnia a több mint tízhektáros területen. Ezt lehetett volna szerintük elkerülni, ha mentő szállítja be a beteget. De a cikkünkben szereplő betegért csak 1-2 órán belül tudtak volna mentőt küldeni, és ő súlyos fájdalmai közepette inkább úgy döntött, taxival indul a kórházba.

A kórház közleménye szerint az az igazságnak csak az egyik fele, hogy azon az éjszakán „egy fiatal rezidens orvos ügyelt”. Mellette ugyanis három tapasztalt szakorvos és egy szakorvosjelölt is jelen volt az osztályon. A kórház elismerte, hogy egy ötágyas kórteremben valóban előfordul, hogy a mozgásképtelen betegtárs ágytálat kér, és emiatt ürülékszag van. „A János-kórház információi szerint" az esetet a Baleseti Központban átvevő orvos nem mondott olyat, hogy a beteg lábát már kórházba érkezésekor meg kellett volna műteni. A szakma szabályai értelmében ugyanis a műtétet a duzzanat miatt kellett elhalasztani. Ezt igazolja, hogy a Baleseti Központban sem látták el azonnal a törést. A rajta elvégzett műtét pedig szakmailag nem tartozik a bonyolult esetek közé.

Menjen arra fölfelé

A kórház területén este lehetetlen kiigazodni, azt sajnos csak megerősíteni tudom. Én is bolyongtam vagy fél órát, mire odataláltam a baleseti sebészethez, mivel ugyan elvétve vannak táblák, de semmi világítás, és ha véletlenül belefutottam egy fehérköpenyesbe és útbaigazítást mertem kérni, a válasz csak egy rezignált "menjen arra fölfele" volt. Ez a tanulság: fel kell menni a komplexum legtetejére, a legmesszebb minden infrastruktúrától (villamos). 

Fül-orr-gége? Dehát ilyen itt nincs is!

Februárban megkíséreltek kirabolni és eltörték az orrom. Miután a ferde és könnyen mozgatható orromból ömlött a vér, a mentõ a Szent János Kórházba vitt. Kérdés nélkül belémvágtak egy tetanuszt, majd némi várakoztatás után elküldtek röntgenre, ahol megállapították, hogy tényleg el van törve az orrom, és kihívtak egy járőrt. Eddig minden rendben volt. Szóltam nekik, hogy nade kérem, kezdjenek valamit az orrommal, ekkor a kezembe nyomtak egy marék szalvétaszerű kötszert, hogy tartsam oda. Viszontlátásra. Nem akartam tágítani, ekkor elküldtek a fül-orr-gége épülethez. Na mondom, király, eddig miért nem lehetett. Elmentem, de nem találtam. Visszamentem, elküldtek arra megint. Hát megint nincs meg (ugye kihalt és sötét volt az egész). Amikor megint visszamentem, már nagyon lekezelõek voltak, és a kezembe nyomtak egy térképet. Na az alapján meglett az épület, ahol teljes sötétség volt. Visszamentem, és számon kértem rajtuk, hogy ne szórakozzanak velem, jöjjön már el valaki. Persze egyik sem tudott (akart), de kihívták a rendészt. Kérdezi: akkor hova is? Fül-orr-gége? Dehát ilyen itt nincs is, legalábbis most biztos nem (éjszaka volt). Menjek át a Szent Imre Kórházba (6 km), ott van. Kérdezem, hogy átvisznek? Ja nem, járóképes vagyok, vagy hívjak taxit. Ekkor még mindig ömlött a vér az orromból, az egész kabátom csupa vér volt elõl, hátul pedig sáros.

A kertész majd megmondja

Körülbelül fél óránkba telt, míg megtaláltuk a neurológia épületét, azonban a kertben egy orvos sem állt velünk szóba, mindegyik sietett valahova, végül két kertész igazított el minket, akik éppen ott dolgoztak.

Botorkáltunk szag után

Egy kificamodott boka egy tánctanárnál elég kritikus, ezért azonnal autóval mentünk az ügyeletre. Első meglepetés, hogy a cím szerinti portán nincs traumatológia, kellett egy kört tenni a komplexum körül. Második meglepetés a sorompó a bejáratnál, behajtani tilos táblával. Mivel tájékoztatás nem volt, nem tudtuk, hogy simán beengedtek volna a mentő bejáratig, de a sok tiltó tábla mellett ezzel nem próbálkoztunk, rám támaszkodva botorkáltunk beljebb, eligazító táblák híján ismét csak „szag után". Amikor örömmel megtaláltuk a táblát, bementünk egy folyosóra, ahol padokon üldögéltek fájdalmas arcú emberek és vártak. Hogy mire, azt nem tudtuk, tájékoztatás ismét nulla, melyik ajtónál kell érdeklődni, egyáltalán a sok azonos feliratú ajtóból melyik az illetékes? Egyszerűen nincs betegirányítás.

Eltévedtem, de a mentők felvettek

A portás úrtól elkezdve mindenki segítőkészen elmagyarázta, hogy merre is kellene mennem a balesetire. Aztán mivel ez egy relatíve nagy komplexum, sikerült is eltévednem és szerencsére épp akkor láttam meg egy betegszállító mentőt és tőlük kértem segítséget. Végül is felajánlották, hogy elvisznek a balesetire.

A síneken át és vissza

Anyukám (...) szívproblémákkal került be, mire vízhajtózni kezdték, de annyira, hogy 2 nap múlva járni is alig bírt. Tüdőröntgenre viszont a fogaskerekű sínjeinek másik oldalán nyíló utcába kellett mennie. A doktornő ezt úgy adta elő, hogy „gondolom van kocsijuk, hogy átvigyék". Nem volt, úgyhogy reggel 10-kor a kórházi mentő átvitte, és fél óra múlva végeztek is a vizsgálattal. Hívták a kórházi szállítókat, akik közölték: délután 5 előtt nem tudnak érte jönni. Taxival vittük vissza a sínek túloldalán lévő kórházba. 

A hátámon vittem a fiam

A 16 éves fiam lábát focizás közben megrúgták. Másnap nem tudott ráállni. A gyermekorvos a János-kórházba utalta, a gyermektraumatológiára. Autóval szállítottam be, és a hátamon vittem fel a sürgősségi gyermeksebészetre. Ott kb. 20 perc várakozást követően kijött egy doktornő, és mivel nem aznap történt a baleset, átküldött a gyermektraumatológiára, holott 20 perc alatt egyetlen beteg sem fordult meg a váróteremben. A hátamon átvittem a gyerekem a gyermektraumatológiára, ahol egyetlen beteg sem volt. Kb. 20 perc múlva előkerült az ügyeletes orvos, majd közölte, hogy a gyermekem 1 héttel elmúlt 16 éves, ezért a „csontja másképpen gyógyul", ő nem ért, csak a gyermekek lábához, vigyem le a felnőtt traumatológiára. A hátamon levittem a járásképtelen gyermeket, ahol kb. 3 óra várakozást követően megvizsgálta egy nem szakorvos, rezidens. Nem állapított meg törést, ezért hazavihettem a hátamon a gyerekem. Az eső zuhogott, ezért az udvarról (!) be kellett zsúfolni a betegeket a váróterembe. A bejáratnál az esővíz a lámpaburán keresztül csepegett az ott fekvő betegekre. Van olyan probléma, amihez pénz kell, és van olyan, ami egy kevés emberséggel kezelhető. Sajnos a kórházban mindkettőből hiány van. 

Aki előbb ugrik, az hamarabb jut be?

10-15 percet vártunk, mire az egyik ajtó felnyílt. A következő jelenet: akik az ajtó közelében voltak, valami villámgyorsan repültek az ajtót nyitó hölgy felé, kezükben személyi és tb-kártya. Akinek előbb sikerült a hölgy kezébe csempészni a dokumentumot, hamarabb került sorra. 

Az ügyeletes rá se nézett

Bementünk a sürgősségire, nem volt nagy forgalom amúgy. Ott ültem a váróban, a barátaim az ügyeletes ajtaja előtt a TAJ-kártyámmal. Vagy egy órát vártunk, mire kijött valaki, elvette a kártyákat, egyikre-másikra ránézett, összekeverte őket, majd becsukta az ajtót. Elvileg sürgősségi szempontok szerint történik az ellátás, az ügyeletes rá se nézett, ki vár kint, ki a súlyosabb eset, kell-e valakinek tolószék mondjuk, vagy fel kell-e valakinek a lábát polcolni, vérzik-e valaki stb. Az, hogy ki mennyire tülekedett az ajtónál, hogy előbb kerülhessen sorra, szintén nem számított. Vagy három óra után kerültem be, küldtek is röntgenre, majd ki a váróba megint, egy óra múlva megint behívtak. Aki addig bent volt orvos, műteni ment egy súlyosabb esethez, engem egy fiatal nő fogadott, be sem mutatkozott, nézte a papírjaimat, majd megkérdezte, hogy szerintem be kell-e a gipszelni a bokámat, akarom-e, mi legyen? Nem vicc. Akkor már én sem voltam annyira türelmes, úgyhogy felhívtam a figyelmét rá, hogy ki végzett kettőnk közül orvosi egyetemet. Vállat vont és újra megkérdezte: mi legyen. Erre azt mondtam, hogy jól van, akkor gipszeljék.

Ketten egy tolóágyon

(Achilles-szakadással) Olyan este fél kilenc körül jártunk, amikor megérkeztem a kórházhoz. A főbejáratnál a portás bácsi nem volt képes elmagyarázni, hogy hogy jutok be a traumára. Kórháztömb megkerülése, felül a Diósárok felől bemenetel a kórházba, még vagy tíz perc kerengés, majd megérkezés a traumához. Parkoló sehol, így kb. 300 métert húztam magam a váróig, ami TELE volt emberekkel. Leülni nem lehet – talán 15 ülőhely van –, lefeküdni végképp. Én egy vizeletszagú, nyeklett kerekű tolóágyra feküdtem fel a magam elhatározásából, amit később megosztottam egy öreg nénivel, aki ráesett a csuklójára... Ekkor volt 9 óra. Kb. két órán keresztül egy darab nővéren kívül, aki néha spontán, ám szuperszonikus sebességgel rontott ki-be a kezelőbe, senkivel nem találkoztam a kórházi személyzetéből.

Miért kell perrel fenyegetőzni?

Miért kell a traumát keresni egy kórházban? Miért kell friss sérüléssel órákat a váróban ülni? És ha tényleg komoly a baj, ezt ki dönti el, a betegek egymást közt? Miért nincs traumatológus? Egyébként a doktornő, akihez végül kerültem, profin állt a dolgokhoz. Ezúton is még egyszer köszönet neki. De miért kell üvölteni a kórházban, hogy valaki észrevegyen? Miért kell perrel fenyegetőzni, hogy foglakozzanak az emberrel? Miért kellene OEP-pénzből felrakni egy gipszet, amit másnap adott esetben levágnak, és fizetősre cserélnek? Miért nincs senki, aki egy fekvőgipszes embert a traumáról hazavisz?

Egy óra

Nagyjából egy teljes óra telt el, mire a bekészített iratcsomag bejutott az ajtót nyitó hölgy kezébe, és egyáltalán ránéztek a papírjára. Ennek kellett volna abban a pillanatban megtörténnie, hogy beléptünk a traumatológiára, hogy aztán kb. megsimogassák a fejünket, hogy nyugi, nem súlyos, oda ülj le és várj, most sokan vannak, majd szólítunk.

Négy nap után kaptunk alapinfót

Az orvossal nem volt konfliktus – vele ugyanis nem találkoztunk. Anyámat szerda éjszaka műtötték, és lazán eltelt a csütörtök, a péntek, a szombat és a vasárnap anélkül, hogy az orvosa vagy bármilyen orvos bármilyen információt adott volna. Mert – mint egy nővér elmondta – az illető orvosnak most nincs dolga az osztályon, úgyhogy pihen. Hát rendben, pihenjen, edzett magyar betegek vagyunk, nem akadunk fenn apróságokon, de legalább küldjön SMS-t vagy e-mailt, vagy valahogy tudassa, hogy mire számíthatunk, mennyire súlyos vagy nem súlyos a törés, rendben volt-e a műtét, és mikor rakják ki a beteget. Mert egy járásképtelen, idős családtag ellátása igényel némi szervezést. Még ha úgy gondoltuk volna, hogy a paraszolvencia jelent megoldást, azt is csak átutalással tudtuk volna eljuttatni az érintetthez. Végül egy ismerős ismerősének az ismerősén keresztül megtudtuk az egyik osztályos orvos telefonszámát, akiről a felvétel során azt mondták, hogy anyámat operálja. Ő elárulta, hogy végül mégsem ő operálta, hanem egy kollégája, aki viszont vasárnap éjszaka ügyel. Úgyhogy vasárnap éjszaka bementünk, végigültük a sort, így a 4. nap végén kaptunk némi alapinfót.

Nem kéne legalább egy cetlire kiírni?

A sok egyforma épületet összekevertem, így kérdezni kezdtem az ott dolgozókat, hogy merre van a mozgásrehabilitáció, ahová küldtek. 8 ott dolgozó közül 7 rossz helyre küldött, de végül megtaláltam. Nem mellette volt, hanem mögötte. Találtam is egy ilyen zárt ajtót, semmilyen kopogásra nem jött válasz. A szomszédban dolgozó gyógytornászok semmit nem tudtak mondani, hogy egyáltalán van-e bent valaki. Végül egy kerekes székes öregasszony megmutatta, hogy a titkárságon hol kell érdeklődni. A titkárságon az első válasz az volt, hogy most nincs rendelés, mert a doktornő szabadságon van, délután 2-től jön a helyettese, azzal kell beszélni. Mint a most idekerült Buta Beteg (továbbiakban BB) megkérdeztem, hogy azt, hogy „nincs rendelés délelőtt” nem kellene-e egy cetlire kiírni az ajtóra? Válasz: ez nem az ö dolguk! De majd szólnak a nővérnek! (...) Délután negyed 3-kor az ajtó még mindig zárva. Titkárság: az is zárva. Találtam két nővért, akik adtak egy telefonszámot, hogy azon kell érdeklődni. (Telefon válasza: „Rossz számot hívott”.) A nővérek szintén felháborodtak, mikor náluk is hiányoltam a „Szabadságon vagyok” cetlit az ajtóról. Mondták, hogy lehet, hogy jön a helyettes, de ez nem az ő dolguk. A kerekes székes öregasszonytól megtudtam, hogy jövő szerdáig tart a szabadság, de 14.15-kor megjött a helyettes is. Tőle tudtam meg, hogy ő csak fekvőbetegekkel foglalkozik, de a telefonszám jó, tőle kaptam még egy telefonszámot. Természetesen a Buta Beteg javaslatát, hogy talán ki kéne írni egy „Szabadságon vagyok” cetlit, ő is mereven elutasította: nem az ő dolga!

Írjon nekünk!

Ha önnek is voltak rossz tapasztalatai más kórházakban, írjon nekünk erre az e-mail címre. Adatait bizalmasan kezeljük.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Bankszámla