MSZP-Együtt: kemény menet lesz a jelöltállítás

2013.07.16. 17:10
Komoly érdekkonfliktusokat jósol Mesterházy Attila MSZP-elnök a szocialista párt és a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 közös jelöltállítási procedúrája kapcsán. Kedden több órán át egyeztetett a két szervezet a választókerületi jelöltjeik kiválasztásáról. Közös lista lesz, a jelszó: szavazatmaximalizálás.

Több mint öt órán át tárgyalt egymással kedden az MSZP és az Együtt 2014 delegációja a szocialista párt Jókai utcai székházában. Bár eredetileg úgy volt, hogy a közpolitikai elvekről folyik az egyeztetést, a választókerületi jelöltek kiválasztása is napirendre került – ennek is volt köszönhető, hogy az újságíróknak órákat kellett várnia Mesterházy Attila és Bajnai Gordon közös sajtótájékoztatójára.

A közös miniszterelnök-jelölt kérdésén túl ugyanis a jelöltállítás a legkényesebb téma Mesterházy és Bajnai között. Ahogy az Indexnek az egyik vezető szocialista politikus elmondta, abban, hogy ki legyen a kormányfőjelölt, két perc alatt dűlőre jutnának, de a jelöltek kérdése nem ilyen egyszerű. Egyszerű példát hozott: annak az MSZP-snek, aki már 2010 óta dolgozik azon időt, pénzt és energiát nem kímélve, hogy indulhasson jövő tavasszal, igencsak nehéz elmagyarázni, hogy lépjen vissza egy Együtt 2014-es jelölt javára. „Ha arról lenne szó, hogy reálisan kormányozni fogunk, akkor ez egyszerűbb lenne, mert pozíciót tudnánk cserébe ajánlani, de most nem ez a helyzet” – fogalmazott a forrás.

Azt az egyeztetés után maga Mesterházy Attila is elismerte, hogy a jelöltállítás során „komoly érdekkonfliktusok lehetnek”. Bajnai Gordon már finomabban fogalmazott, szerinte ugyan vannak „személyi érdekek”, de a szavazatmaximalizálás lesz a fő szempont a jelöltállításoknál. „A szavazatszerző képesség és a szavazatmaximalizálás kell, hogy az alapelv legyen” – válaszolta Mesterházy Attila az Index azon kérdésére, elfogadná-e, hogy ne a jelöltek személye, hanem egyfajta „választókörzeti kosár” alapján egyezzenek meg. Utóbbit korábban az Együtt javasolta a Népszabadság szerint. A lényege: a 106 egyéni körzetet négy különböző kategória szerint osztanák fel (például: baloldali kötődésű, billegő, inkább jobboldali) és ezen kategóriákon belül mindegyik „kosárban” bizonyos százalékban részesülnének a pártok.

Mesterházy ugyanakkor most világossá tette, hogy a lényeg a szavazatmaximalizálás, így az a jelölt lesz a favorit, akinek a legnagyobb az esélye a győzelemre. „Minden körzet terítéken van, nincs kizárólagosság” – fogalmazott az MSZP vezére.

Mesterházy arról is beszélt, hogy ezt az egész jelöltállítási kérdést augusztus végéig le szeretnék zárni, így 3-4 hét múlva lehet tudni majd bármit is konkrét nevekről. Abban konszenzus van, hogy az MSZP és az Együtt jelöltjei közös listán induljanak.

A sajtótájékoztatón szóba került a Magyar Nemzet egyik cikke miatt kirobbant ellentét Bajnai és Mesterházy között. Ezt most Bajnai "műbalhénak" nevezte, Mesterházy pedig azt mondta: az lenne a szerencsés, ha a jövőben nem a médián keresztül beszélnék meg a nézeteltéréseket.

A mai tárgyaláson egyébként két megállapodást is aláírtak a felek. Az egyik az ún. közpolitikai alapelvekről szól, úgy, mint az egészségügy, az oktatás és az adóügy témája. Ezzel kapcsolatban Bajnai azt mondta, eltörölnék az egykulcsos adót. Bajnai szerint azzal, hogy ezt a megállapodást aláírták, „megvannak az elvi, programszintű alapjai a közös kormányzásnak”.

A nyári egyeztetések után, várhatóan az ősz elején mindkét fél véglegesíti majd a legfőbb döntéshozatali szervezetével mindazt, amiről addig megállapodnak. Ezzel kapcsolatban egy szocialista forrásunk csak annyit jegyzett meg, hogy az MSZP kongresszusai néha okoznak meglepetéseket. Arra utalt ezzel, hogy bármiben is egyeznek meg az Együtt delegációjával, azt még a kongresszus tagjainak torkán is le kell nyomniuk.