Friderika
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Konszenzust rúgott fel az MSZP

2013.07.18. 18:39

Kövér László házelnök szerint nyilvánvalóan egy politikai játszma része volt az UD Zrt.-ügyben a Gyurcsány-kormány tevékenysége. A fideszes politikus, volt titokminiszter erről tanúként beszélt a 2008 őszén kipattant megfigyelési ügy büntetőperének csütörtöki tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken. A vádlott, Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány volt titokminisztere azt mondta, éppen a Fidesz politizálta át az ügyet.

Az ügyészség az UD Zrt.-vel összefüggő lehallgatási anyagok nyilvánosságra hozása miatt emelt vádat Szilvásy György, valamint Tóth Károly, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának korábbi szocialista alelnöke, továbbá Dávid Ibolya, az MDF volt elnöke ellen. A vádirat szerint az ügy sértettjei többek között Kövér László és Demeter Ervin - mindketten volt fideszes titkosszolgálati miniszterek -, Almássy Kornél volt MDF-es országgyűlési képviselő és az UD Zrt. egyes vezetői.

Tavaly áprilisban az elsőfokú bíróság felmentette a vádlottakat, jobbára bűncselekmény hiányában, ám az ügyészség fellebbezése nyomán januárban a Fővárosi Törvényszék új elsőfokú eljárást rendelt el három vádlott ügyében, csupán Tóth Károly felmentő ítélete emelkedhetett jogerőre.

Az ügyészség Szilvásynak már nem azt rója fel, hogy a sértettek személyes adatait hozta nyilvánosságra törvénysértő módon, hanem azt, hogy a sértettek becsületét, társadalmi megítélését súlyosan csorbító kijelentéseket tett. Például azt, hogy politikai, "megfigyelési" feladatokat adtak a volt fideszes titokminiszterek az UD Zrt. egyik vezetőjének.

Csütörtökön Kövér László arról beszélt: 2006-ig a szembenálló politikai oldalak között volt egy minimális egyetértés abban, hogy a nemzetbiztonsági terület legyen mentes a pártpolitikai csatározásoktól. Akkor viszont ez a konszenzus megtört, és a kormányzat titkosszolgálati eszközöket is bevetett politikai riválisai hiteltelenítésére. Minden más értelmet nyert, mint öt évvel korábban - mondta.

Kövér László szerint politikai riválisai már a 2006. őszi események kapcsán igyekeztek azt sugalmazni, hogy pártja kapcsolatban áll az utcai zavargásokban részt vevő radikális csoportokkal. Az UD Zrt.-vel kapcsolatban pedig tulajdonképpen állam elleni összeesküvéssel, a kormány megbuktatására és a törvényes rend felforgatására irányuló szervezkedéssel hozták összefüggésbe a nyilvánosság előtt, ami szerinte "erősen becsületsértő".

Kövér elmondta, hogy az UD Zrt.-vel nem volt kapcsolatban, a vezetőjével, Horváth Józseffel korábban szakmai, később baráti kapcsolatban állt ugyan, és 2008-ban beszéltek néhányszor telefonon, de feladatokat nem adott neki, csak tanácsokat kért tőle.

A büntetőper októberben folytatódik.