15 éves lány megerőszakolását videózták egy házibuliban

2013.07.25. 10:20 Módosítva: 2013.07.25. 13:35
Két fiú szexuális erőszakot követett el egy részeg 15 éves lányon egy XVII. kerületi házibuliban, az esetről készült videót ráadásul később elküldték a lány ismerőseinek. A családi házban jó körülmények között élő gyerekek partiztak, akik egy szemtanú szerint csak viccnek szánták az egészet és klasszikus értelemben vett erőszak nem is történt. Amerikában egy hasonló eset miatt egy tinilány öngyilkos lett.

Ketten is megerőszakoltak egy részeg 15 éves lányt egy XVII. kerületi családi házban tartott házibuliban, olvasható a rendőrség hivatalos honlapján, a police.hu-n.

A rendőrség közleménye szerint a július 20-án tartott buliban egy 18 éves budapesti fiatal és egy 19 éves olasz állampolgár közösült a magáról nem tudó lánnyal (a rendőrség megfogalmazása szerint kihasználta "ittas állapotából adódó védekezésre képtelen állapotát").

A két fiatalt a BRFK nyomozói július 22-én fogták el a III. kerületben. A 18 éves budapesti D. Dániel és a 19 éves olasz állampolgárságú F. M. ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gyermek és Ifjúságvédelmi Osztálya szexuális erőszak megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. Szabadlábon védekezhetnek.

Mint kiderült, a lány megerőszakolását a házibuli két másik fiatalkorú vendége videóra vette, majd a felvételt másnap emailben elküldte a lány ismerőseinek. Ellenük gyermekpornográfia megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

Információink szerint az ügyben a lány és a szülei tettek feljelentést, miután a 15 éves lány megtalálta a róla készített videót. A felvételt egy olyan belső használatú közösségi portálra tették fel, amelyet csak a tagok láthatnak egymás között. Sikerült beszélnünk valakivel, aki látta a felvételt. Elmondása szerint ezen a 15 éves lány olyan kiütött állapotban van, hogy alig tud magáról. Informátorunk szerint olyan, "mintha egy bábut gyömöszölnének".

Erőszakról szó sem volt?

Cikkünk megjelenése után a szerkesztőséget egy ismeretlen hívta fel telefonon, aki elmondta: ismeri az esetet, de erőszakról szerinte biztosan nem volt szó. Mint szavaiból kiderült, a buliban jó családból származó, jó tanuló gyerekek vettek részt, akik az egészet éretlen csínytevésként fogták fel.

A telefonáló szerint mindössze ártalmatlan tréfáról volt szó. A részeg lányon nem alkalmazott erőszakot senki, sőt ő húzta közelebb magához az egyik fiút, hogy orálisan kényeztesse, állította. A telefonáló mindemellett elismerte, hogy az esetet néhányan videóra vették, és ezt másoknak el is küldték.

A telefonáló elítélendőnek tartja, hogy ezt az esetet a rendőrség közölte, az Index pedig nyilvánosságra hozta. Mint elmondta: emiatt többen azt fontolgatják, hogy pert indítanak a rendőrség és az Index ellen is.

Védekezésre képtelen állapot

A Büntető törvénykönyv szerint szexuális erőszakot követ el, aki "más védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát szexuális cselekményre használja fel". Az új, július elsejétől hatályos Btk.-nak a napokban mutatták be a jogászok által készített, nyolckötetes kommentárját.

A kommentárból kiderül, hogyan kell a jogalkotó szándéka szerint értelmezni az akaratnyilvánításra képtelen állapotot. A magyarázat szerint "akaratnyilvánításra képtelen az, aki pszichikailag képtelen a védekezésre (mert például kómában van, vagy kábítószer, illetve még tipikusabban valamilyen alkohol befolyása alatt áll)."

Szexuális erőszaknál minősítő körülmény, ha a sértett 18 évesnél fiatalabb, és az is, ha az erőszakot "azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen" követik el (a fenti esetben a rendőrségi közleményben szerepel, hogy a két fiatal "egymás tevékenységéről tudva" közösült) Ha mind a két fenti körülmény megállapítható, akkor 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti az elkövetőket. A Btk.-magyarázat szerint szexuális cselekménynek minősül a közösülés mellett "minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas vagy arra irányul".

Volt, aki öngyilkos lett

Tavaly augusztusban nagy port vert fel azoknak a steubenville-i gimiseknek az esete, akik egy teljesen részeg lányt erőszakoltak és aláztak meg egy buliban. Egy 16 és egy 17 éves fiú betuszkolta a lányt a egy kocsiba, ahol a vaginájába nyúltak, illetve orális szexre is kényszerítették. Egy másik partin is részt vettek, ahol a lány teljesen öntudatlanul, mozdulatlanul és meztelenül feküdt a földön. A lány másnap semmire sem emlékezett, de egy másik 23 éves lány kitwittelt fotókat a buliból. A védők az idén márciusban kezdődött perben azt állították, hogy nem történt erőszak, sőt a lány döntése volt, hogy rengeteget igyon, majd a fiúkkal tartson. Az egyik vádlott védője úgy fogalmazott, a lány „nem mondott határozottan nemet", tehát beleegyezett az aktusba.

Sokkal súlyosabb következménye volt egy másik esetnek, ami után egy 15 éves amerikai lány öngyilkos lett. Az soha nem derült ki pontosan, hogy mi történt a saratogai Audrie Pottal 2012 szeptemberében. A lány berúgott egy buliban, majd felment a ház egyik hálószobájába aludni, ahova három fiú követte. Amikor másnap reggel felébredt, semmire nem emlékezett, de a nadrágja már nem volt rajta, az egyik fiú pedig ráfirkálta a nevét egy fekete filctollal, alá pedig azt írta: "itt jártam". A fiúk képeket is készítettek arról, amit a magatehetetlen lánnyal műveltek, a fotókat pedig körbeküldték pár embernek. A buli utáni első iskolanapon Audrie már csak annyit látott, hogy több iskolatársa is a telefonján nézegette a képeket, miközben rajta gúnyolódtak. A család ügyvédje szerint a képek "futótűzként" terjedtek az iskola diákjai közt, és "az egész iskola tudott az esetről."

Volt már a mostanihoz hasonló ügy Magyarországon is. Az MTI archívuma szerint 2012 márciusában hirdetett jogerős ítéletet a Veszprémi Törvényszék azoknak a fiúknak az ügyében, akik 2010 februárjában egy berhidai házibuliban megerőszakoltak egy 14 éves részeg lányt. Három fiút vádoltak meg az ügyben. Az egyiküket, aki részese volt a bűncselekménynek, de erőszakot nem követett el, egy év felfüggesztettre ítélték. A másik két fiút, akik a tett elkövetésekor 16 és 17 évesek voltak, két év,  a fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélték.