Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Elfogadhatatlan, ha káromkodnak a beteggel

2013.07.25. 07:54 Módosítva: 2013-07-25 08:47:15
Komolyan veszi a kritikákat a János-kórház, és igyekszik javítani az állapotokon. Bár az intézménynek kellene ellátnia Buda és az agglomeráció nagy részét, az elmúlt évtizedekben alig kaptak pénzt fejlesztésre, miközben a traumatológiai ellátást az egészségügyben bagatell összegnek számító 150-200 millió forintból javítani lehetne. Az ellátást a szakemberhiány és a személyzet iszonyatos túlterheltsége nehezíti. Nyulasi Tibor orvos-igazgató beszél a fenyegetőző betegekről, a kicsúzlizott világításról, a vécéből ellopott csapokról, de szerinte mindezek mellett is elfogadhatatlan, ha az orvos durva hangnemben beszél a beteggel.

Egy hete írtunk egy cikket egy esetről, ami a Szent János Kórházban történt. Erre közel 100 levél érkezett, aztán egy újabb cikk után még 150, ma pedig már 300 levélnél tartunk. Ezek 80 százaléka a János-kórházról szól, és többségük lesújtó, de van köztük néhány pozitív vélemény is. Mit gondolt, amikor olvasta ezeket a cikkeinket?

Először azt, hogy az Index valamiért kipécézett minket, de később ez változott. A kritikák egy része megalapozott, egy részük évekkel ezelőtti, általunk már ismert esetekről szól, mások pedig könnyen cáfolhatók. A sok bírálat kemény gyomrost jelentett a kórháznak, mégis sokat segített nekünk. Összerántotta a társaságot, és talán a döntéshozók figyelmét is felhívja arra, hogy tenni kell valamit. Elvégre mi vagyunk Buda egyetlen sürgősségi központja, amely 100 százalékban el tud látni mindenkit, miközben az elmúlt 30 évben egy árva petákot sem kaptunk fejlesztésre.

Hadd olvassak fel Önnek két levélrészletet. “A portás úrtól elkezdve mindenki segítőkészen elmagyarázta, hogy merre is kellene mennem a balesetire. (...) Bent a váróban körülbelül 15 ember lehetett, de így se voltam ott tovább 1-1,5 óránál, röntgennel és kivizsgálással meg mindennel együtt. A röntgen gyorsan megvolt, az orvos és a személyzete is mind fiatalos, kedves és türelmes volt”. Ez pedig a másik: “A János-kórház területére többé nem tesszük a lábunkat az biztos, az orvost pedig pszichiáterhez küldeném és a gyerekektől is eltiltanám”. Hogy lehet, hogy ennyire szélsőséges vélemények vannak, és ennyire esetleges, hogy a kórházban az ember milyen ellátást kap?

Egyértelműen nem jó, ha ilyen különbségeket tapasztalnak a betegek. Mindenki tudja, milyen állapotban van a kórház. Orvoshiány van, és nincs elég személyzet, akik pedig vannak, azok végtelenül leterheltek. Az orvosok és az ápolók rendkívül nehéz körülmények között dolgoznak, és ez bennük is frusztrált helyzetet teremt.

De a levelekből az derül ki, hogy a rossz körülményeket a betegek még csak-csak megértik, sőt elismerik, hogy az orvosok mindezek ellenére is jól végzik a munkájukat. A bírálatok többsége inkább a tájékoztatás vagy a betegirányítás hiányáról, a szervezetlenségről és a személyzet durva hangneméről szól. Ez nem pénzkérdés.

A múlt héten épp a levelek hatására tartottam egy nagy értekezletet. Itt egyértelművé tettem, hogy mindenkinek időt kell szánnia arra, hogy a betegekkel és a hozzátartozókkal beszélgessen. Egy amerikai felmérés szerint ha egy kórházban az orvos vagy az ápoló fél órát beszélget a hozzátartozóval, akkor a panaszok többsége megszűnik. Éppen ezért minden panasszal foglalkozni kell.

A kritikák viszont sokszor épp arról szólnak, hogy az ember eleve nem kap semmilyen tájékoztatást a kórházban. Nem tudja hova kell mennie, nem tudja melyik ajtó elé kell ülnie, majd még jól le is szúrják, amikor kérdez. Miért kell ilyen kiszolgáltatott helyzetbe hozni a beteget?

Ez egyfelől valóban szervezési kérdés, másfelől a munkaerőhiányból fakad. Alacsony a létszámunk, kevés a jól képzett asszisztens, csökken a sebészek, ortopéd sebészek létszáma, és az orvoskar is öregszik. A baleseti sebészeten épp most lett új osztályvezető főorvos, és vele együtt legalább lett négy új szakorvos. Lehet, hogy a beteg csak egy rezidenssel találkozik, de tudnia kell, hogy az ő háta mögött mindig ott áll egy tapasztalt kolléga is.

Továbbra is az érdekel: mi az akadálya annak, hogy kirakjanak egy pultot a baleseti sebészetre, ahol ül valaki és legalább köszön a saját lábán érkező betegnek, megmondja hova üljön le, ad egy pohár vizet vagy egy fájdalomcsillapítót. Ehhez nem kell szakorvos, elég lenne egy szakképzett ápoló vagy egy rezidens. Ha emberi hangon közli, hogy a súlyosabb esetek miatt akár több órát is kell várni, mindjárt más lenne a beteg hozzáállása. Hogy lehet, hogy a János-kórházban a klasszikus triage, azaz a betegosztályozás sem működik?

Ebben tökéletesen igaza van. Aneszteziológusként világ életemben a traumatológiát szolgáltam ki a háttérben. Tudom, milyen fontos a betegfogadás. Meg lehetne ezt csinálni, de ettől a körülmények még nem javulnak. Önmagában átszervezni és pénz nélkül reformálni nem érdemes. Az annyi lenne, mint halottnak a csók, és hosszú távon nem vezet sehova.

Mégis mennyi pénz kellene akkor ahhoz, hogy ha a kórházat nem is újítják fel, de legalább a traumatológiai ellátásban valamennyire javítani tudjanak az állapotokon?

Csak a traumatológiai ellátást 150-200 millió forintból lehetne javítani. Ebben az esetben a jelenlegi helyen elfogadható módon meg lehetne szervezni az ellátást. Lehetne egy triage-pult, amely a betegek besorolását végezné. A kórház vezetése az elmúlt húsz évben saját költségén annyi tervet dolgozott ki, hogy ha ma jönne valaki és azt mondaná, ennyi pénzt tudok adni, csak leemelnénk a polcról a megfelelő tervet.

A kritikák jelentős része az orvosok vagy a személyzet sokszor minősíthetetlen hangvételéről szól. Volt, aki azt írta, hogy az orvos már 20 órája ügyelt és összefüggéstelenül beszél. Előfordul, hogy kiabálnak a beteggel vagy az orvos káromkodik.

Aki a beteggel minősíthetetlen hangnemben beszél, legyen az orvos vagy ápoló, az súlyos etikai vétséget követ el. Én ezt megengedhetetlennek tartom és üldözöm. Aki ezt rendszeresen megteszi, nagyon kérdéses, hogy szeretnénk-e vele hosszú távon dolgozni, mert nem a régi épület rontja a kórház imázsát, hanem ez. Tudatosítanunk kell, hogy a betegeket kötelességünk ellátni minden körülmények között. Persze ismert, hogy ma milyen a társadalomban a kommunikáció általános színvonala. Ez alól az orvos sem kivétel: attól hogy fehér köpeny van rajta, még ő sem olyan, mint a szűz lány.

Ez azért viszonylag ritka. A betegek jelentős részét viszont az épp eléggé irritálja, hogy ül a folyosón, majd egy fehérköpenyes kiront az ajtón és elviharzik, lehetőleg úgy, hogy ne kelljen szóba állnia a beteggel.

Visszakérdezek: az nem jut eszébe, hogy ez a fehérköpenyes esetleg dolgozik?

De. De aztán ebből az lesz, hogy a 3. órája várakozó beteg bemegy a 20. órája ügyelő orvoshoz, és ott robban a feszültség.

A múlt heti orvosértekezleten a fiatalabb, az internetet jobban ismerő kollégák azt mondták: mi is indíthatnánk egy blogot arról, hogyan gyalázzák, fenyegetik a betegek az orvosokat, vagy hogy akarják megverni őket. A traumatológiára érkezik a hajléktalan, vagy az átizzadt, olajtól mocskos sérült munkás is, őket nekünk ugyanúgy el kell látni. A mi orvosaink is tudnának mesélni a szagokról, nemcsak azok a betegek, akik az ürülékszagra panaszkodnak a kórteremben.

Jó, hogy felhozta az ürülékszagot. Az szerintem mindenkinek megérthető egy kórházban, hogy vannak betegek, akik nem tudnak kimenni a vécére, ezért kényszerülnek kacsát használni. Az viszont már megint csak odafigyelés kérdése, hogy ezt a kacsát mikor viszik ki, miért hagyják órákig állni a radiátoron, ahol még melegítik is egy kicsit.

Erre megint csak azt tudom mondani, hogy természetesen ez sem elfogadható, de nézze meg azt is, hogy az egyes osztályokon hány beteg jut egy nővérre, aki nem tud mindenhol egyszerre ott lenni.

Mi az oka ennek az iszonyatos túlterheltségnek?

Ha csak a sürgősségi ellátást nézzük, egyrészt hiába megy be egy ember egy másik kórház sürgősségi osztályára, ha ott komolyabb probléma van, azt is hozzánk küldik át, mert nekünk van meg a felszereltségünk ezeknek az eseteknek a kezelésére. De sokan terhelik az ügyeletet azzal is, hogy azt mondják: bár napok óta fáj a könyököm, de napközben sokan vannak, ezért inkább este megyek, mert akkor talán hamarabb bejutok.

Miért van az, hogy ma szinte egyetlen magyar kórházban, így önöknél sem tud az ember szappannal kezet mosni, nincs törülköző és vécépapír, miközben ezt ma már a vasútállomásokon is meg tudták oldani? Nincs rá pénz, nincs aki figyeljen a vécékre, vagy tényleg a betegek lopnak el mindent?

Mindhárom. A kórházak finanszírozása a mai magyar lehetőségeknek megfelelő. Hiába mondja azt egy vállalkozó, hogy ő mennyi tébét fizet be, ha jobban megnézzük, kiderül, hogy a minimálbér után fizet csak valamit. Közben olyan színvonalat vár el, mintha egy washingtoni kórházban lenne. Előfordul, hogy a vécék felügyeletére, karbantartására nincs ember, és igen, a betegek is hazaviszik a vécépapírt, a folyékony szappant, de gyakran a csapot és a szifont is. Ez a nagy magyar valóság.

Akkor azt ezek után már meg sem kérdezem, hogy miért nincs kivilágítva a kórház udvara, ahol az érkező betegeknek botorkálniuk kell a sötétben.

Világítás van, de nem elég erre a hatalmas területre. Erre is saját pénzből költöttünk tízmillió forintot. Az már egy másik történet, hogy persze ezt meg csúzlival lövik ki vagy kaviccsal dobják ki. Amikor mi fejlesztésről beszélünk, akkor ne gondoljon milliárdos uniós pénzekre, mert a Közép-magyarországi régióba tartozunk, és mi ilyeneket nem kaphatunk. Saját pénzünkből próbálunk itt-ott javítani a helyzeten. Az a szék, amin ül, azt a János-kórház alapítványának köszönheti, mint ahogy ezt az asztalt vagy az intenzív osztályon a nővérpultot is, ez a virág pedig a feleségemtől van.

Miért nem kap pénzt a János-kórház, miközben maguknak kellene ellátni szinte egész Budát és az agglomerációt is?

A János-kórház azon kevés kórházak közé tartozik, amely most is a hét minden napján 0–24 órában tud fogadni betegeket. Annak idején nagyon jó helyre építették: három fontos út csomópontjába. Logisztikailag ezért is alkalmas, hogy nemcsak Budát, de az agglomeráció egy részét is ellássa. A kórház nemcsak egyszerű traumatológiai ellátást nyújt, de ha szükséges, fontos idegsebészeti, ortopédiai, belgyógyászati, sebészeti, szájsebészeti vagy neurológiai műtéteket is el tud végezni helyben. Az elmúlt években sok kórházat fejlesztettek, az egészségügy fontos területein, például az onkológiai ellátásban. A sürgősségi centrumok viszont alig kaptak pénzt, a János-kórház pedig egy lyukas petákot sem. Ma az egyik kórházban ezért robotok járnak a folyosón, mi pedig 10 millió forintokért küzdünk.

Ön szerint alkalmas egyáltalán ez a tízhektáros területen szétszórt épületekből álló kórház arra, hogy megfeleljen a XXI. századi elvárásoknak? Ma mindenhol a tömbkórházakat építenek, hogy a betegeket ne kelljen egyik épületből a másikba tologatni. Régóta mondják, hogy el kéne dózerolni az egész János-kórházat, és helyette egy újat kellene építeni.

Az én meggyőződésem, hogy ez komplexum igenis alkalmas modern kórháznak. Jóval kisebb befektetéssel meg lehetne itt valósítani egy korszerű, jól működő kórházat, mint máshol felépíteni egy új tömbkórházat – de persze lehet, hogy ezzel a véleményemmel kisebbségben maradok. Elkészült három fejlesztési pályázatunk. Alapvető lenne az energetikai korszerűsítés és az ablakcsere. Miután a Budai Gyermekkórház is hozzánk tartozik, azt meg lehetne tartani a krónikus ellátásra, a János-kórház középső részén pedig ki lehetne alakítani egy gyermekcentrumot az aktív ellátásra. A harmadik pályázat épp a sürgősségi ellátás fejlesztését célozza: a traumatológiát le lehetne hozni a terület alsó részére, részben a föld alá süllyesztve, és itt ki lehetne alakítani egy 260 ágyas részleget kevesebb, de jobban kihasznált műtőkkel. Mindehhez megfelelően kapcsolódna a közeli Országos Kardiológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbje is, amelyek feladatait nem akarjuk átvenni, hanem megfelelő munkamegosztást alakítanánk ki velük.

Ahhoz, hogy egy étterem tönkremenjen, gyakran elég egy csótány a halászlében. Ennyi negatív kritika mit okoz a János-kórháznál? Akár még jól is jöhet önöknek: ha kevesebben mennek oda, akkor nem lesznek annyira leterhelve.

Egyetértek a főigazgatóval abban, hogy a kórház hírneve megkopott. Ennek egyik oka az, hogy sokáig még a pozitív eredményeinket sem tudtuk bemutatni. Alapítványi és fővárosi támogatásból lett nálunk például egy új gyerekosztály és gyereksebészet, de ezt szinte észrevétlenül adtuk át. A szülőszobáink olyanok plazmatévével, fürdőszobákkal, hogy a közelünkben lévő magánklinikán sincsenek olyanok. Egyenként vitathatnánk a megjelent panaszok igazságtartalmát, de ehelyett mi arra jutottunk, hogy inkább a szolgáltatás színvonalának javításán dolgozunk. Ebbe beletartozik a beteggel való foglalkozás, a megfelelő tájékoztatás és nem utolsó sorban a beteg meggyógyítása, és az itt dolgozók emberhez méltó körülményeinek biztosítása. Ez nem fog egyik pillanatról a másikra megváltozni, és nemcsak rajtunk múlik. Ami tőlünk telik, mindent megteszünk érte és közösen dolgozunk rajta.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!