Ilona
15 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Megszüntetik a buszparkolót a Bazilikánál

2013.08.09. 16:28

Négy bérház lakói rendeztek tüntetést pénteken a Bajcsy-Zsilinszky úton, hogy tiltakozzanak a turistabuszok ellen.

A napernyős asszonyok demonstrációja lezárta a buszok elől az úttestet. A helyiek problémája az, hogy mióta a BKK kijelölte a turistajáratok számára a megálló sávot, a buszok telefüstölik a környéket.

A V. kerület alpolgármestere, Puskás András a tüntetés után az Indexnek elmondta, hogy tárgyalt Vitézy Dáviddal, a BKK vezetőjével, és megállapodott vele arról, hogy a közeljövőben megszüntetik a parkolót.

Puskás szerint a buszos cégek nem tartották be korábbi ígéreteiket, és ahelyett hogy rövid megállással tették volna ki az utasokat, tartós parkolóként használták a Bajcsy-Zsilinszky út szélső sávját. Ráadásul a járművek sokszor átlógtak a középső sávba, akadályozva ezzel az autók és a tömegközlekedés forgalmát.

Az alpolgármester elmondta azt is, hogy a sofőrök a klíma miatt folyamatosan járatják a motorokat, jóllehet több nyelven kifüggesztett tábla kéri őket, hogy ne rontsák a belváros levegőjét.

Puskás szerint a turistabuszokkal a Lánchíd lábánál vagy az alsórakparton lehet majd leparkolni. A belvárosban amúgy sincs szükség turista megállókra, ezt egyetlen világváros sem tudja biztosítani, hogy a turisták közvetlenül a látványosságok mellett tudjanak megállni. A tömegközlekedés használata pedig még hasznot is hozhat a városnak.