Tilos csöves kukoricát hajigálni az útra

2013.08.09. 11:48

Mostanában Békéscsabán két olyan eset is történt, amikor megdobálták az úttesten haladó autókat, és olyan is előfordult, hogy kisebb tárgyakat tettek az útra, amivel akár balesetet is okozhattak volna, írja a police.hu. "A rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy aki ilyet tesz, az a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt valósítja meg, és a törvény az elkövetőket 3 évi szabadságvesztés kiszabásával fenyegeti" - áll a közleményben.

Az első eset szerda éjjel történt: két 19 éves fiatal bemászott az Andrássy út és a Kazinczy utca kereszteződésében lévő volt kötöttárugyár területére, és a bontási területen talált tégladarabokkal elkezdték dobálni a kerítést, de a célt tévesztett kövek az Andrássy út járdájára és úttestére estek. A rendőrség szerint ezzel veszélyeztették a gyalogosok és az autósok biztonságát. A két fiatalt a rendőrök beazonosították, és csütörtökön ki is hallgatták.

A másik eset még múlt pénteken este fél tízkor történt a Csanádapácai út  és a Fürjes utca kereszteződésének közelében. Az út melletti kukoricásból valakik kukoricacsöveket dobáltak az út felé. Két kocsit el is találtak, az autók megrongálódtak.  A rendőrök már meg is gyanúsítottak két fiatalkorút, pénteken kihallgatták őket, és újabb kihallgatások is várhatók.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport