Emánuel
3 °C
13 °C

Fekete szombat volt az utakon

2013.08.10. 22:26 Módosítva: 2013.08.10. 22:27
Olyan gyorsan megjött az egy napos ősz, hogy elfelejtettünk közlekedni. Rengeteg baleset volt az utakon. Ezek többségéről mi is beszámoltunk, itt pedig egy csokorba gyűjtöttünk mindent. Tessék borzongani!

A legpikánsabb szombati balesetben jogsi nélkül, bedrogozva vezetett egy segédmotoros kerékpárt egy szlovák fiatal Mosonmagyaróváron. Átment a piroson, amikor pedig a rendőrök leintették, nekik ment, aztán felborult.

A rendőrség közlése szerint a rendőri jelzésre a vezető előbb megállt, majd gázt adott és megpróbálta kikerülni az előtte álló rendőrautót. A manőver azonban nem sikerült, a motorkerékpár az oldalára borulva állt meg. Az ezt követő ellenőrzés során kiderült, hogy a sofőrnek nem volt vezetői engedélye. A drogteszt nála és 22 éves mosonmagyaróvári utasánál is pozitív értéket mutatott. A jármű vezetőjét a szükséges mintavételre előállították a járőrök.

A vezető ellen tilos jelzésen való áthaladás miatt közigazgatási eljárást, anyagi kárral járó baleset okozása és engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást, kábítószerrel való visszaélés és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt büntetőeljárást kezdeményezett a rendőrség. A jármű utasa ellen kábítószerrel való visszaélés vétség gyanúja miatt folytatja le az eljárást a mosonmagyaróvári rendőrkapitányság.

A legsúlyosabb baleset a Balatonnál történt. Balatonederics és Nemesvita között a 84-es főúton frontálisan ütközött össze két kocsi, a helyszínen egy ember azonnal meghalt és heten kórházba kerültek, ahol később még ketten haltak bele a sérüléseikbe.

Frontális ütközés Jánosháza környékén is történt. Egy teherautó és egy személygépkocsi találkozott a 8-as út 116-os kilométerszelvényénél, az ütközésben hárman sérültek meg, de halálos áldozatról nem érkezett hír.

Töltéstava és Pér között a 81-es főúton, egy osztrák és egy ír rendszámú autó ütközött össze szombat, itt heten sérültek meg, ebből egy eset számít súlyosnak. A két autó Győr felé tartott, az osztrák rendszámú kocsi nagy ívben balra akart kanyarodni, amikor a mögötte haladó, ír rendszámú autó belerohant - mondta el a rendőrség. Mindkét jármű kisodródott a pályáról, és az út menti árokban landolt.

A fővárosban a XVIII. kerületi Igló utca és a Forgó utca kereszteződésében két autó ütközött össze. Hatan sérültek meg. A balesetet az okozta, hogy az egyik vezető nem adta meg az elsőbbséget. A XIV. kerületben egy kamion borult fel és egy fát is kidöntött. A vezető ittasan és jogsi nélkül ült a volánnál. Reggel két autó frontálisan ütközött a BAH-csomópontnál, innen egy sérültet kellett kórházba vinni.

Durva ütközésből az autópályára is jutott, ezúttal az M3-as sztráda 8-as kilométerénél, a káli és a füzesabonyi csomópont között karambolozott három személyautó a Nyíregyháza felé vezető oldalon. A balesetben egy ember súlyosan megsérült, őt mentőhelikopterrel Miskolcra szállították.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!