Nekiment a rendőrautónak és felborult

2013.08.10. 14:47
Mosonmagyaróváron két drogfogyasztó motorost, Jászberényben egy kábítószergyanús anyagokkal megpakolt autóst fogtak a rendőrök.

Engedély nélkül, drog hatása alatt vezette segédmotoros kerékpárját egy szlovák állampolgárságú fiatalember Mosonmagyaróváron. A rendőri jelzésre a vezető először megállt, majd gázt adott, a járművel a rendőrautó visszapillantó tükrének ütközött és felborult - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton.

Kálmán Gabriella a péntekre virradóra történt esetről elmondta: a tilos jelzésen áthaladó segédmotoros kerékpár 19 éves vezetőjét és bukósisak nélküli utasát igazoltatni akarták a rendőrök. A vezető előbb megállt, majd gázt adott és megpróbálta kikerülni az előtte álló rendőrautót. A manőver azonban nem sikerült, a motorkerékpár az oldalára borulva állt meg. Az ezt követő ellenőrzés során kiderült, hogy a sofőrnek nem volt vezetői engedélye. A drogteszt nála és 22 éves mosonmagyaróvári utasánál is pozitív értéket mutatott. A jármű vezetőjét a szükséges mintavételre előállították a járőrök.

A vezető ellen tilos jelzésen való áthaladás miatt közigazgatási eljárást, anyagi kárral járó baleset okozása és engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást, kábítószerrel való visszaélés és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt büntetőeljárást kezdeményezett a rendőrség. A jármű utasa ellen kábítószerrel való visszaélés vétség gyanúja miatt folytatja le az eljárást a mosonmagyaróvári rendőrkapitányság.

A Jászberényi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást S. Krisztián jászladányi lakos ellen - olvasható a police.hu-n. A Készenléti Rendőrség szolgálatban lévő beosztottjai a hajnali órákban ellenőrizték a 19 éves férfit, aki Jászladány egyik utcáján egy gépkocsiban várakozott. A jármű átvizsgálásakor az első ülés melletti tárolóban, hat darab önzáró fóliában, ismeretlen eredetű, kábítószergyanús, fehér anyagot találtak. A személyt előállították a rendőrségre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az ügyet.