Kiesik egy óra, hogy mit csinált S. Ábel

2013.08.16. 11:43 Módosítva: 2013.08.16. 15:19
Elfogta és lőfegyverrel visszaéléssel gyanúsította meg a rendőrség S. Ábelt, aki szabadlábon várta, hogy jogerős ítélet szülessen az ügyben, amelyről elhíresült. Májusban nem jogerősen emberölés előkészületéért elítélték, a bíróság bizonyítottnak találta, hogy mészárlásra készült. Most a rendőrség szerint ő volt az, aki lövöldözött csütörtök éjjel a Móricz Zsigmond körtéren. Apja szerint nem volt jól az utóbbi időben.

Csütörtökön éjjel egy fiatal férfi három lövést adott le a Móricz Zsigmond körtér egyik vendéglátóhelyén. A helyszínen megtalálták az elmenekülő tettes személyes tárgyait, ezekből következtettek arra, hogy a lövöldöző az a 26 éves S. Ábel volt, akit májusban első fokon két és fél év börtönbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék egyebek mellett emberölés előkészületének bűntette miatt.

Írjon nekünk!

Ott volt a helyszínen? Látott, hallott valamit? Írja meg az tema@mail.index.hu emailcímre!

Péntek délelőtt végül elfogták S. Ábelt. A Népszabadság híre szerint a pszichiáterénél várakozott a rendelőben. A rendőrség azt közölte, hogy a XI. kerület egyik egészségügyi intézményének bejáratánál fogták el 10 óra 40 perckor.

„A gyógyszertár előtti parkolóba állt be egy civil autó, abból kiugrott két civil ruhás nyomozó, az ajtón kilépő, baseball sapkát viselő S. Ábelt ráfektették az autóra, megbilincselték és beültették az autóba. Az egész pillanatok alatt lezajlott." – mondta el az Indexnek egy szemtanú.


Nagyobb térképre váltás

S. Ábel apja péntek délelőtt nem volt meggyőződve arról, hogy a fia lövöldözött. „Minden elképzelhető. Hogy ő lövöldözött, de az is, hogy nem” – mondta S. Péter az Indexnek. „Kiesik egy óra, hogy akkor mi történt” – emlékezett vissza a tegnapi napra S. Péter. Az apa úgy vélte: „az, hogy Ábel valakire rálőjön, kizárt.”

S. Péter szerint az tény, hogy a fia nem volt jól az utóbbi időben. „Feje fájt, gyomra fájt, minden baja volt." A férfi elképzelhetőnek tartja, hogy Ábel cukorbetegsége is okozhatott viselkedési zavarokat. „Nem volt sajnos egyeztetve a szénhidrát és az inzulin.”

S. Péter nem tudta megmondani, hogy honnan lehetett fegyvere a fiának. „Talán még régről lehetett. Nem tudom, erről semmit nem tudunk."

Erdőben dolgozott

A fiáról kérdezve elmondta, hogy S. Ábel az utóbbi időben idénymunkákat végzett egy erdészetben, fát gallyazott, parlagfüvet irtott, egyéb erdészeti kisegítő feladatokat végzett. Szerette a szabad levegőn végzett munkát. A férfi tegnapelőtt találkozott utoljára személyesen fiával, akkor nyugodtnak tűnt, nem számított rá, hogy lövöldözésre készülne.

S. Ábel már nem a szüleivel, hanem egyedül lakik a XI. kerületben, és az édesanyjával találkozik rendszeresebben, hozzá jár például vacsorázni.

Megkerestük a fiú édesanyját is, aki azonban elzárkózott az interjútól.

Nézte a falat

Megkeresett minket S. Ábel egy volt gimnáziumi osztálytársa is, aki elmondta, hogy Ábel akkoriban furcsa magatartásával tűnt ki osztálytársai közül. Előszeretettel járt rendőr tányérsapkában, a szünetekben pedig beállt a fehér fal elé, és közvetlen közelről nézte azt, hogy így pihentesse a szemét, mivel véleménye szerint így kevesebb impulzus jut be.

Nem pánikoltak a Móriczon

A Móricz Zsigmond körtéri McDonald's éttermet péntek délelőtt zárva találtuk. Az étterem feletti házban élő emberek tudósítónknak azt mondták: nem tűnt fel nekik semmi szokatlan csütörtök éjjel. A helyszíntől körülbelül 50 méterre lévő, nonstop működő Kakas kocsmában dolgozó pincérnő azt mesélte: kint ültek a teraszon, amikor meghallották a lövést. Ő mondta is a vendégeknek, hogy szerinte ez lövés volt, de a többiek nem vették komolyan, azt hitték, petárda vagy durrdefekt okozta a zajt.

Néhány vendég fel is állt, és elsétált arra, amerről a zaj jött, de nem láttak semmit, se mozgást, se pánikot nem érzékeltek, mesélte a nő, aki furcsállotta, hogy nem ismerték fel rögtön a lövöldözőben S. Ábelt, akinek az arca jól ismert a médiából.

Háromnegyed tizenkettőkor kinyitott a McDonald's. Lövésnyomokat nem látni, az álmennyezetet feltehetően azóta kicserélték. A dolgozók közül senki sem nyilatkozhat, nem tudni, ki dolgozott tegnap este.

A McDonald’s szűkszavú közleményt adott ki pénteken a történekről, eszerint az elkövető egyelőre tisztázatlan okokból lőtt az étterem környékén először a levegőbe, azután az étteremben a mennyezetbe. Nem sérült meg senki. Amíg a rendőrségi eljárás le nem zárul, további információt nem adnak az esetről.

Úgy tudjuk, hogy S. Ábel az étteremben lőtt kettőt, feltűnően lerakta a táskáját, majd a pisztolyt zsebre vágva elmenekült. Az mno.hu azt írta, hogy a lövöldöző a Villányi út elejéről felfelé induló Himfy utca felé távozott a szemtanúk szerint. Az elkövető a gyorsétterem előtt hagyta a táskáját, amit rendőrkutyával szagoltattak meg, így indultak a Gellérthegy felé a szervek. Szemtanúk szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai is a helyszínre érkeztek, de ők kicsivel később, mint a rendőrök, írja a lap.

Mennyit kaphat?

Futó Barnabás, aki a korábbi ügyben védte S. Ábelt elmondta, hogy hivatalosan szombat délelőtt kapja meg a mostani ügyet is, akkor fog beszélni védencével. Úgy tudja, hogy S. Ábel még nem tett vallomást.

S. Ábelnek abban az ügyében, amely miatt a neve ismertté vált, jogerős ítélet egyelőre nem született. Első fokon, nem jogerősen két év hat hónap szabadságvesztésre ítélték májusban, miután bűnösnek találták kétrendbeli emberölés előkészületében, testi sértésben és garázdaságban. A védelem teljes felmentésért, az ügyész súlyosításért fellebbezett. A másodfokú tárgyalás kezdetét még nem tűzték ki.

Nem legálisan volt nála fegyver

A sajtóban több helyen megjelent, hogy legálisan tartott fegyvert S. Ábel a korábbi ügye ellenére. Ez azonban tévedés. A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004-es törvény értelmében nem kaphat engedélyt fegyvertartásra, aki bizonyos (a törvényben tételesen felsorolt) bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás hatálya alatt áll, a büntetőeljárás jogerős befejezéséig. S. Ábel esetében jogerős ítélet még nincs, de a büntetőeljárás tart. Futó Barnabás, S. Ábel ügyvédje szerint félreértés miatt jelenhetett meg több médiumban is, hogy szerinte S. Ábelnél legálisan lehetett fegyver. A korábbi eljárásban be lett vonva a fegyvertartási engedélye, mondta.

A rendőrség most, a Móricz Zsigmond körtéri események után lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel gyanúsította meg. Ez a büntető törvénykönyv szerint kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Hogy az iskolai mészárlás tervezéséről szóló alapügyben milyen másodfokú döntés fog születni, azt a jog alapján nem befolyásolhatja, ami most történt a Móricz Zsigmond körtéren. Ugyanakkor mire ez a mostani ügy bíróság elé kerül majd, addigra jó eséllyel meglesz már a jogerős ítélet az alapügyben, és az viszont már hatással lesz arra, mennyire súlyos büntetést szabnak ki a lőfegyverrel való visszaélésért. Ha S. Ábelt jogerősen is bűnösnek mondják ki emberölés előkészületében, súlyos testi sértésben és garázdaságban, akkor a büntetett előélete súlyosító körülménynek fog számítani a lőfegyverrel visszaélésről szóló ügyben.

Lőfegyverrel visszaélés?

A bíróságnak a büntetés kiszabásakor az úgynevezett középmértékből kell kiindulnia, ami lőfegyverrel visszaélés esetében öt év. S. esetében a büntetett előélet azt jelentheti majd, hogy ehhez az öt évhez képest felfelé mozdul el a büntetés, ha bűnösnek találják. A végrehajtási fokozat fegyház, ha háromévi vagy ennél hosszabb szabadságvesztést lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt szabnak ki.

Az Indexnek egy, a neve elhallgatását kérve nyilatkozó ügyvéd szerint jó esély van arra, hogy a mostani ügyben nem csupán lőfegyverrel visszaéléssel lesz meggyanúsítva S., hanem más bűncselekmény gyanúja is megállhat. Egyelőre a rendőrség elsődleges célja az lehetett, hogy el tudják érni valamilyen alapon az előzetes letartóztatást.

Elfogtuk S. Ábelt

Ezt a videót a rendőrség tette közzé péntek délután.

Megjárta az elmemegfigyelőt

S. Ábelt először 2010 februárjában fogták el, és közel huszonegy hónapot töltött előzetes letartóztatásban, míg 2011 novemberében váratlanul szabadlábra helyezték. A szabadulása előtti heteket nem a börtönben, hanem az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetetben (IMEI) töltötte megfigyelésen, amely a szabadulás miatt idő előtt félbeszakadt.

Elmeállapotának megítélése megosztotta a szakértőket. A szakvéleményekben közös volt ugyanakkor, hogy mindkettő azt állapította meg: S. Ábelnek személyiségzavara van, de nem elmebeteg, kóros állapotról nincs szó.

Az S. Ábellel készült videóinkat ebben a cikkben nézheti meg.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport