Vendel
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Naperőmű épülhet Pécsen

2013.08.21. 06:40

Az országban több naperőművet építő német Sybac cégcsoport hazai nagyvállalata Pécsen építene fel egy hatalmas napelemmezőt, írja az mno.hu. A tervezett naperőmű 7 megawattos lenne, ami a lap szerint nagyjából kétezer család éves fogyasztását fedezné. A 200 hektáros Tüskésrét nevű városrésznél − ahová az erőművet tervezik felépíteni − korábban a pécsi erőműből származó hamut rakták le, amelynek nagyobb részén a rekultiváció már megtörtént, 50 hektárnyi területen azonban még hátravannak a munkálatok.

A tervek szerint az ottani tavat kibővítenék, a rekultiválandó területet pedig a kinyert földdel takarnák le. A feladatot 2014 végéig kell elvégezni, a cégnek nagyjából 20 hektárra van szüksége. Lévai Béla, a társaság ügyvezetője a lapnak elmondta, hogy a beruházás nagysága függ az uniós forrásoktól, és attól, hogy a szolgáltatóval milyen, az áram átvételére vonatkozó megállapodást tudnak kötni.

A cég egyébként nem csak a Dunántúlon terjeszkedik, az Alföldön is elindult már több munkájuk is augusztusban, például Ópusztaszeren és Balástyán.