Bajnai: Egy órára vagyunk a megállapodástól

2013.08.26. 11:38

Csak egyetlen óra tárgyalásra lenne szükség a megállapodás létrejöttéhez az MSZP és az Együtt 2014-PM pártszövetség között – jelentette ki hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján Bajnai Gordon. Mint mondta, az E14 elfogadja Mesterházy Attila MSZP-elnök pénteken, a tárgyalásokra bevitt javaslatát, amely nagyjából 2/3-1/3 arányban osztaná fel a két fél között az 106 egyéni választókerület képviselőjelölti posztjait.

Bajnai elmondta: a hétvégén áttekintette a pénteki tárgyalásra, illetve a saját pártszövetsége által javasolt közvéleménykutatásra érkezett reakciókat. Ez alapján úgy látja, hogy gyorsan megszülethet a két fél között a hónapok óta húzódó megállapodás. Ehhez az kell, hogy a miniszterelnök-jelölt személye körüli viták félretételével először állapodjanak meg a méltányos jelöltállításról, és amikor erre pontot tettek, második lépésként, a változás iránt elkötelezett szavazók lehető legszélesebb körének bevonásával döntsenek a kormányfőjelölt személyéről. Ezután következhetne az elvek, programok összeállítása és a pártszövetség esetleges bővítése.

Bajnai továbbra is fenntartja, hogy a miniszterelnök-jelölt személyének kiválasztásához gyors, olcsó, kölcsönösen ellenőrizhető és kívülről nem manipulálható módszerre van szükség. Erre ők egy nagy mintás közvélemény-kutatást javasoltak az ellenzéket támogató választók körében, míg Mesterházy a választók közvetlen bevonására tett javaslatot. Pillanatnyilag Bajnai szerint arra várnak, hogy Mesterházy olyan kidolgozott javaslattal álljon elő, amely megfelel a fenti kritériumoknak, ugyanakkor erre szerinte elég lenne a szövetség, azaz az egyéni jelöltekről szóló megállapodás megkötése után sort keríteni.

Bajnai a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a választók megkérdezése a miniszterelnök-jelöltek személyéről akár hasznos is lehet. A 106 választókerület sorsáról szóló teljeskörű előválasztás azonban az Együtt-PM vezetője szerint feleslegesen szembe fordítaná egymással a választókerületi aktivistákat, holott nekik már most is együtt kellene működniük.

Bajnai szerint természetesen arra az esetre is van koncepciójuk, ha az MSZP a pénteki konfliktus után végleg nemet mond az együttműködésre. Ugyanakkor reméli, hogy a sok indulatos megjegyzés után az MSZP nem fog kihátrálni saját javaslata mögül, hiszen a lényeg az, hogy a két párt szövetsége le tudja váltani Orbán Viktor borzasztó rendszerét.

Nesze semmi

Emlékeztetőül: pénteken azért került zsákutcába a két párt tárgyalása, mert az MSZP és az Együtt 2014 technikailag teljesen másképp képzeli a miniszterelnök-jelölt kiválasztását. Bajnai most bejelentett kritériumai nem jelentenek elmozdulást a pénteki állásponthoz képest, mert a "gyors, olcsó, kölcsönösen ellenőrizhető és kívülről nem manipulálható módszer" csak pártja saját, közvélemény-kutatásos javaslatára jellemző. Az MSZP valódi előválasztásos javaslata nem felel meg Bajnai feltételeiek.