Formálódik a Fidesz 2014-es csapata

2013.09.06. 17:03

Lemond választókerületi elnöki posztjáról Kovács Ferenc országgyűlési képviselő, aki erről levélben értesítette Orbán Viktor miniszterelnököt – írta csütörtöki közleményében a fideszes politikus.

Kovács ezt azzal indokolta, hogy a választási törvény változása miatt a jövőben összeférhetetlen lesz a képviselői, illetve a közgyűlési elnöki és polgármesteri poszt. A politikus pedig a Vas Megyei Közgyűlés elnöke is egyben. "Hosszas vívódás után úgy határoztam, hogy inkább itthon maradok, s politikai munkámat a helyi közéletben, a megye lakóinak szolgálatában folytatom" – fogalmazott.

Az Index csütörtökön arról írt, hogy Orbán Viktor elégedetlen volt öt választókerületi (vk) elnök eddigi munkájával, ezért a visegrádi, zárt ajtók mögötti frakcióülésen szerdán bejelentette: leváltja őket. Azt írtuk, hogy Kovács Ferenc sárvári, Kovács Ferenc nyíregyházi, Szalay Ferenc szolnoki, illetve Ivanics Ferenc kapuvári választókerületi elnököt menesztették.

A Fidesz már jó ideje nem a megyei-városi, hanem a választási rendszerhez alkalmazkodó választókerületi szervezetekből épül fel, melyeknek vezetői lesznek nagy valószínűséggel a párt egyéni jelöltjei a tavaszi parlamenti választáson. Az új választási törvény a rendszerváltás idején kialakított 176 helyett 106 egyéni választókerületre osztotta fel a országot. Az új, csökkentett számú körzet vezetőinek kiválasztását a kormánypárt tavaly tavasszal kezdet el. (Erről szóló cikküket itt találja.)

A folyamat azonban még korántsem zárult le, a mostani vk-elnöki gárda még nem rendelkezik országgyűlési képviselőjelölti mandátummal. A végleges vk-elnök/képviselőjelölti csapat információink szerint csak az év végére alakul majd ki, amikor lezajlik a párt alapszabálya által előírt hivatalos jelölési procedúra. A végleges képviselőjelöltre először saját választókerületük elnökségének kell javaslatot tennie, majd a személyt a párt országos elnökségének kell véleményeznie, és végül az országos választmánynak kell véglegesen döntenie.

A menesztések híre így valójában egy képlékeny helyzetben szivárgott ki a visegrádi találkozóról. Pillanatnyilag ugyanis még sok vk-elnök nem döntött, hogy az új összeférhetetlenségi szabályok miatt továbbra is a képviselőjelöltséget választja-e, vagy adott esetben a polgármesterség mellett dönt-e. Ezért a végleges 106 fős jelöltlistát egyéni döntések is befolyásolják majd.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke csütörtökön az m1 Ma reggel című műsorában mégis keményen fogalmazott: a párt választókerületi elnöki posztjain nem lehet elfogadni a rossz teljesítményt. A politikus nem cáfolta, hogy több kerületben leváltották az eddigi elnököt. "Ez egy kölcsönös folyamat" – mondta, amivel az esetleges összeférhetetlenségi döntésekre utalt. De azt is hangoztatta, hogy a kormánypárt értékeli a teljesítményeket, és ha úgy látják, valaki gyenge teljesítményt nyújt, "akkor ott érdemesebb váltani" – tette hozzá.

A miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan csütörtök délután viszont közleményében tagadta, hogy  Orbán Viktor a Fidesz-KDNP visegrádi frakcióülésén értékelte volna a fideszes választókerületi elnökök munkáját. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján szintén arról beszélt, hogy a visegrádi frakcióülésen személyi kérdésekről nem volt szó, így az erről megjelent információk találgatások.

Ivánicson kívül az érintett kormánypárti képviselők mind megszólaltak az ügyben. A nyíregyházi Kovács Ferenc közleményében tagadta, hogy menesztették volna, azt írta, hogy továbbra is választókerületi elnökként dolgozik. Kovács kitért arra is, hogy a visegrádi frakcióülésen személyen is beszélt Orbán Viktorral, ekkor több olyan ügy is szóba került amelyek a nyíregyháziaknak fontosak.

Szalay Ferenc helyreigazítási kérelmében tagadta cikkünk állításait. „A valóság az, hogy Orbán Viktor a frakcióülésen nem értékelte a választókerületi elnökök munkáját, és ebből következően valótlan a cikkben megfogalmazott azon tényállítás, miszerint Szalay Ferenc rajta van a miniszterelnök feketelistáján. – írta. A közlemény hozzáteszi: „Szalay Ferencet nem menesztették a szolnoki választókerület elnöki tisztségéből." A politikus csatolta a kormányfő szóvivőjének csütörtöki közleményét is.

Szerettük volna megismerni azt a névsort, amely a Fidesz választókerületi elnökeit tartalmazza, a párt sajtóosztálya egyelőre nem válaszolt a megkeresésünkre.